Surányiból és Jaksityból sem lesz miniszterelnök


Jaksity Györgyöt nem kérdezte meg senki semmilyen kormányzati pozícióra történő jelöléssel kapcsolatban, és nem is vállalna el ilyen felkérést, tudatta az mfor.hu-val közleményben a Concorde Értékpapír Zrt. Az eddig befutónak tartott jelölt, Surányi György pedig egy csütörtöki nyilatkozatában utalt arra, hogy nem vállalja a jelölést a miniszterelnöki posztra. Kiszivárgott információk szerint az MSZP most egy új jelölttel állt elő, akiről már ma egyeztethetnek az SZDSZ-szel.

Jaksity nevét csütörtökön az index.hu dobta be mint lehetséges miniszterelnök-jelöltet, mivel a lap szerint Surányi György kiesése után ő lehet az egyik olyan "titkos" jelölt, akiről meg tudna egyezni az MSZP és az SZDSZ. Ezt az információt azonban most cáfolta a Concorde.

Az egyetlen, SZDSZ által is támogatott MSZP-jelölt, Surányi György pedig csütörtökön a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: a parlamenti pártok támogatása nyilvánvalóan nem alakult ki, ezért "nem is tekinthető jelöltnek" - azaz belőle sem lesz miniszterelnök.

Jaksity György diplomáját 1991-ben szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem külgazdasági szakán. 1990-ben részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, majd 1993-ban - többedmagával - létrehozta a Concorde-t, amelynek jelenleg tulajdonostársa és ügyvezető igazgatója. 2002 és 2004 között a tőzsde elnöke volt, 2008-ban pedig megkapta "Az év üzletembere 2007" díjat az Ernst &Youngtól.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.