Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Sürgősséggel kerül a parlament elé a távhő-szolgáltatási törvénymódosítás
Sürgősségi tárgyalást kérve nyújtja be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a távhőszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot azért, hogy az október elsején, a távhő hatósági ármegállapításával együtt hatályba léphessen - tájékoztatott Bencsik János, az NFM államtitkár.
Ez a törvénymódosítás teremti meg az alapját a távhő-támogatás új rendszerének, amelyben az eddigiek helyett a hőszolgáltatót és nem a termelőt támogatják.
Az idei év közepéig a kötelező átvételi rendszerben a távhőtermelők által megtermelt áram árát támogatták, amit a végfelhasználó az áram árában fizetett meg, az új rendszerben viszont a távhőt fogják.
Bencsik János elmondta azt is, hogy a hatósági ár alapja a termelők indokolt költsége lesz, és az áram- illetve a gázpiaci szereplőkhöz hasonlóan 4,5 százalékos nyereséget ismer el. A cél az - hangsúlyozta az államtitkár - hogy egységesítsék az energiaszektorban a hatósági árazást.
A lakosságot és a nagyon kis fogyasztókat ellátó egyetemes áram- illetve gázszolgáltatásban 2010. június 21-től, a távhő esetében pedig 2011. április 15-től az energiaügyekért is felelős nemzeti fejlesztési miniszter határozza meg az árakat.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









