Surgut kontra Mol: Orbánékra akarnak nyomást gyakorolni az oroszok?


Elképzelhető, hogy a magyar kormányra akar nyomást gyakorolni az orosz Surgutneftegaz azzal, hogy a Fővárosi Bíróságon megtámadta a Mol Igazgatóságának döntését, mely alapján kizárták a céget az olajtársaság közgyűléséről - mondta az mfor.hu által megkérdezett elemző. A szakember szerint ha a bíróság az oroszoknak adna igazat, az sem borítaná fel jelentősen az erőviszonyokat. Mfor.hu-háttér.

Hétfőn jelentette be a Mol, hogy kézhez vette az orosz Surgutneftegaz keresetét, a csörte december elején folytatódik a Fővárosi Bíróságon. A lépés némiképp meglepő volt azok után, hogy az utóbbi hetekben a magyar kormány is elismerte: tárgyalnak az oroszokkal a Mol-tulajdonrész megvételéről.

Venni vagy nem venni?

Putyinról pletykálnak

Amikor tavaly tavasszal a Surgutneftegaz bevásárolta magát a Molba, arról lehetett hallani, hogy akár Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök személyesen is érintett lehet a cégben. Egy orosz elemző szerint a kormányfő ugyanis a Surgut 37 százalékos tulajdonosa, sokan ennek tudják be azt is, hogy a cég ennyire titkolni akarja tulajdonosi szerkezetét. Putyin szóvivője korábban cáfolta a sajtóértesüléseket, de hivatalosan továbbra sem tudni, kik állnak a negyedik legnagyobb orosz olajcég mögött.

Az elmúlt hetekben arról lehetett hallani, hogy a magyar állam venné meg az orosz Surgutneftegaz 21 százalékos Mol-pakettjét, sőt egyesek a vételárat is tudni vélték, 1,6 milliárd euróról (közel 450 milliárd forint) szóltak a hírek. A tárgyalások tényét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is megerősítette, azonban részleteket nem árultak el. Ezzel elvileg az oroszok is jól járnának, hiszen tavaly márciusban 1,4 milliárdért vették az osztrák OMV-től a tulajdonrészt.

A Surgut most azért perli a Molt a Fővárosi Bíróságon, mert a magyar vállalat Igazgatósága április 20-án elutasította a tulajdonos részvénykönyvi bejegyzését, így képviselőjük nem vehetett részt az éves közgyűlésen.

Az orosz cég tavaly is bíróságon támadta meg, hogy nem vehetett részt a közgyűlésen, akkor törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek a Fővárosi Bíróságon.

"Két eset lehetséges: vagy a per is része az oroszok és az állam közötti tárgyalási folyamatnak, azaz a Surgut nyomást próbál gyakorolni a magyar kormányra, vagy pedig megakadtak a tárgyalások a felek között" - vázolta fel az mfor.hu kérdésére Szegner Balázs, az Equilor elemzője.

A magyar cég igazgatósága mellett egyébként annak idején a Magyar Energiahivatal is elutasította a Surgutneftegaz részvénykönyvi bejegyzését, mivel az orosz cég nem fedte fel tulajdonosi szerkezetét - emlékeztet a szakember.

"A per valóban jelzésértékű lehet a magyar kormány számára is, de nem hiszem, hogy érdemi nyomásgyakorlásra alkalmas lenne, mivel nem változtatna jelentősen a mostani helyzeten az sem, ha a Surgut bekerülhetne a részvénykönyvbe" - mondta az mfor.hu kérdésére Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.

Nem borítaná fel az erőviszonyokat

A Mol tájékoztatása szerint a bíróság december 3-án tartja az első tárgyalást az ügyben. Szegner Balázs szerint az sem írná át jelentősen az erőviszonyokat, ha a Surgutneftegaznak adnának igazat, hiszen a Mol alapszabályában 10 százalékos szavazati korlát van, melyet korábban szintén azért fogadtak el, hogy kordában tartsák az oroszokat.

"Igazából nem sokat jelentene, ha a Surgutnak sikerülne keresztül vinnie tervét a Fővárosi Bíróságon, hiszen 10 százalékos súlyukkal alig tudnának érdemi dolgokat elfogadtatni a közgyűlésen. A jelek szerint azonban valamiért mégis fontos nekik, hogy bekerülhessenek" - véli az Equilor elemzője.

A Raiffeisen szakembere sem vár jelentős árfolyammozgást a per miatt, hiszen szerinte ez nem változtat a helyzeten. "Ha a bíróság a Surgutnak adna igazat, akkor is kicsi a valószínűsége, hogy egy esetlegesen a Mol átvételére irányuló törekvés sikeres lenne" - véli Herczenik Ákos. Arra a kérdésére, miért lehet mégis fontos az oroszoknak a dolog, az elemző így válaszolt: "Azt tőlük kellene megkérdezni".

Beke Károly

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.