Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Svájcba menekül a képzett munkaerő
Egy friss felmérés szerint Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot több képzett munkaerő hagyja el, mint amennyit vonz az ország - olvasható a Management-Issues cikkében. Az adatok szerint egyre több menedzser hajlik arra, hogy egy új környezetben próbálja ki magát.
Nagy-Britanniában a közelmúltban fordult meg drasztikusan a trend: az Experteer felmérése szerint az áprilisig eltelt egy évben 8 százalékkal több képzett dolgozó vándorolt ki, mint amennyien új otthonuknak választották az országot. A legnagyobb fordulat ebben az országban következett be, Nagy-Britannia sokáig vonzotta a tehetséges munkaerőt. A kutatók 13 ezer dolgozót kérdeztek meg, a válaszok alapján készült a felmérés.
A változásban közre játszik az is, hogy a hitelválság miatt drágult az élet a szigetországban, az ingatlanok viszont elértéktelenedtek, a kormány pedig egyelőre nem tud megbírkózni a válsággal. Ennek köszönhetően nem csak a képzett munkaerő, hanem a nagy világcégek is sorra hagyják el Londont.
Az elmúlt egy évtizedben mintegy kétmillió ember vándorolt ki Nagy-Britanniából, olyan nagy cégek, mint a Boots, a Yahoo vagy a Proctor & Gamble is külföldre helyezték központjukat. Mindez elhomályosítja azt a vélekedést, mely szerint London a világ üzleti központja.
Nem csak Nagy-Britannia küzd ezzel a problémával: az Experteer felmérése szerint Németországban 12 százalékos volt a kiáramlás, míg Franciaországból a képzett munkaerő 14 százaléka vándorolt el.
Az említett országból elvándorolt emberek jórészt Svájcba mennek a kutatás tanulságai szerint, az országban 42 százalékkal nőtt a képzett dolgozók száma. Nemrég egy másik felmérés hasonló következtetésre jutott: Zürich, Bécs és Genova az a három város, ahol legszívesebben élnének a menedzserek, ezen a listán London csak a 38. lett. Svájc az alacsony adók miatt is kedvező a cégek és a dolgozók számára.
"Vitathatatlan, hogy a hitelválság érzékenyen érintette Nagy-Britanniát. Egyre több képzett dolgozó véli úgy, hogy külföldön próbál szerencsét" - nyilatkozta az Experteer brit ügyvezető igazgatója.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









