Száguld a piacon a McCafé


A tavaly harminctagúra bővült McCafé-lánc 24,5 százalékos forgalomnövekedéssel zárta az évet és ezzel megtartotta vezető helyét az egyelőre széttagolt magyar kávézópiacon. A kávézólánc tavalyi forgalma elérte a 780 millió forintot, írja a Napi Gazdaság.

A magyarok növekvő kávéházi látogatásait igyekeznek megfogni az újonnan megjelent coffee to go szolgáltatók, mint a nemrég nyitott Costa is, ám a McDonald's-hoz tartozó kávézók jellemzően nem a fogd és vidd kávépiacra építenek, a cég stratégiája a kávéházi élményen alapul. A forgalom nagyobbik része a hagyományos kávéházi szolgáltatásokból származik. Tavaly a cég 2,6 millió vendéget szolgált ki, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ráadásul a válság sem fogta meg a forgalomnövekedést, idén az első öt hónapban 11 százalékkal nőtt a cég forgalma. A növekedés organikus volt, az új üzletek nyitásával együtt a teljes kávézólánc forgalma 32 százalékkal erősödött.

A hazai töretlen kávézási kedvről tanúskodik, hogy 2008-ban 14 tonna, azaz egymilliónál is több csésze kávét fogyasztottak a McCafé vendégei. Idén már az első öt hónapban a tavalyi hat hónap mennyisége, 7,7 tonna fogyott. Vagyis ezen a piacon maradéktalanul érvényesül, hogy a fogyasztók a válságos időkben az elérhető kényelmi termékekkel kényeztetik magukat.
A McDonald's jelenleg - egy egység kivételével - shop-in-shop rendszerben bővíti a McCafé-láncot, azaz a gyorskiszolgáló éttermek részeként üzemelteti a kávézókat. A nagy nemzetközi kávézóláncok közül egyedül a McCafé terjeszkedik a fővároson kívül is intenzíven. Jelenleg 16 vidéki McDonald'sban üzemel kávézó, írja a Napi Gazdaság.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.