Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szakember utánpótlásra fogtak össze a vállalkozások
Szakember utánpótlást segítő konzorciumot létesített 10 fémipari vállalkozás hétfőn Győrött. Összességében 500 embert foglalkoztató, mintegy 10 milliárd forint árbevételű cégek Győr-Moson-Sopron megyében működnek, s közel félszáz jól felkészült vasas szakmunkást azonnal fel tudnának venni - közölték az érintettek a konzorcium aláírását követően.
Miklósy Lajos, a győri Ipartechnika Menedzser Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója az összefogás céljáról elmondta: növelni akarják a szakma vonzerejét erőteljes marketinggel és pénzügyi támogatással. Az előbbihez pályázati forrásokat szeretnének megnyerni, az ösztöndíjakat pedig a konzorciumi tagok befizetéseiből teremtik elő. Indítanak képzéseket, mivel a szakmunkásképző intézetek lassan és nehezen reagálnak a gazdaság igényeire. Lehetőséget látnak a nem keresett szakmákat végzett fiatalok átképzésében és a felsőoktatásból kikerülő, a túlképzés miatt munkanélküli diplomások foglalkoztatásában.
Az ügyvezető igazgató a jelenlegi helyzetet azzal jellemezte, hogy kevés a jelentkező a szakmunkásképzőkbe, s az onnan kikerülő szakmunkások tudása, munkájuk minősége nem kielégítő. Ha ezen a helyzeten nem sikerül változtatni, akkor a minőségi munkát végző szakmunkások hiánya a vállalkozások növekedésének gátjává válik.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke közölte: támogatják a vállalkozó szférából érkező kezdeményezést. Szabó Zoltán rámutatott: a munkaerő utánpótlás problémáját jelzi, hogy egy-egy korosztályból a fiatalok mindössze 22 százaléka választja a szakmunkásképzést. Fontosnak tartotta az alelnök a szakmunkástanulók munkához aló viszonyának javítását.
Székely Tamás, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ osztályvezetője úgy vélekedett: a vasas szakmákban jelentkező munkaerőhiány egyik oka, hogy Németország és Ausztria megnyitotta munkaerőpiacát ezeken a szakterületeken , s ennek elszívó ereje kedvezőtlenül befolyásolja a hazai munkaerőviszonyokat. Győr-Moson-Sopron megyében a gazdaság valamennyi területén összesen jelenleg mintegy 3700 álláshelyet kínálnak, s nem egészen 500-an keresnek munkát.
(MTI)

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







