Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szárnyal az arany, de még nem késő beszállni
Az utóbbi hónapokban egyre többet lehet hallani arról, hogy aranyláz alakult ki a magyar befektetők körében is, miután meredeken emelkedik a nyersanyag ára. Szerda reggel az 1200 dolláros szintet is áttörte az unciánkénti árfolyam az árutőzsdéken. Sokak szerint viszont a jelenlegi szint már nem reális, korrekciónak kell jönnie. Az mfor.hu által megkérdezett szakember hosszútávra továbbra is befektetésre ajánlja a nemesfémet. Mfor.hu-háttér.

Ha érdekli, hogy merről fúj a szél, ha kíváncsi, mi lesz bankbetétjével, állampapírjaival, részvényeivel, tájékozódjon a megújult Pénzmustrán!
Elsősorban azoknak érdemes aranytömbök vásárlásán gondolkodni, akik hosszabb távra, évekre-évtizedekre biztonságban akarják tudni a pénzüket - vélekedik az mfor.hu által megkérdezett elemző.
A kisbefektetők is vásárolnak
"Az utóbbi hónapokban folyamatos érdeklődést tapasztalunk a piacon, mivel egyre csak emelkedik az ár, így többen és többen érdeklődnek az arany iránt" - mondta el az mfor.hu kérdésére Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Kft. ügyvezető igazgatója.
A szerda délutáni árfolyam szerint egy kilós aranytömböt 7 234 720 forintért lehetett venni éppen, de ötgrammos lapka már kapható 39 786 forintért is. Nagyjából ez volt a két véglet most a piacon.
"Két fő csoportba lehet osztani a vásárlókat: van egy viszonylag kis számú komoly pénz felett rendelkező üzletembercsoport, akik általában kilós rudakat vesznek, ugyanakkor vannak kisbefektetők, akik 10-20-50 grammokat vásárolnak, melyek könnyen visszaválthatók" - vázolta fel Juhász Gergely. A szakember hozzátette: gyakran előfordul, hogy ezek a magánszemélyek többször vesznek kisebb címleteket.
Hosszútávra érdemes befektetni
"Ha részvénnyel hasonlítjuk össze az aranyat, akkor kevesebbet lehetett vele keresni az elmúlt hónapokban, amióta tart a jelenlegi felfutás a világ tőzsdéin. Ugyanakkor a kockázat is jóval kisebb" - véli a Conclude Befektetési Kft. ügyvezetője. Szerinte ha aranyról - főleg ha fizikai aranyról - beszélünk, akkor nem csak a rövidtávú spekulációval kell foglalkozni, elsősorban azoknak lehet vonzó ez a befektetési forma, akik hosszútávra, évekre-évtizedekre biztonságban akarják tudni pénzüket.

"Csak hogy egy példát említsek: 1946-ban a forint bevezésekor 13 210 forintot lehetett beváltani egy kiló aranyra. Azóta több mint ötszázszorosára emelkedett az ár forintban számolva" - vázolta fel Juhász Gergely.
Rövid távon a papír alapú arany vonzóbb, hiszen ezeknek az ETF-eknek (Tőzsdén Kereskedett Alapoknak) alacsonyabb a be- és kiszállási költségük. Juhász Gergely szerint azonban ez az összeg két-három éves időtávon már megtérülhet, főleg úgy, hogy a fizikai arany esetében az adózás is sokkal kedvezőbb.
"Az arany jó átszálló eszköz, ezért számítunk arra, hogy akik most nyereséggel kiszálltak a tőzsdéről vagy kivették a pénzüket a csökkenő kamat miatt a bankbetétekből, befektetésük egy részét nemesfémbe fektetik majd" - vélekedik a Conclude vezetője.
Ugyanakkor azt a szakértő is kiemelte, hogy aki fizikai aranyban gondolkodik, annak feltétlenül szüksége lesz arra, hogy egy széfet béreljen valamelyik bankban, a nagy értékű tömböket ugyanis már nem érdemes otthon tartani.
1300 dollárnál jön a korrekció?
"Az arany világpiaci árát tekintve egy folyamatosan emelkedő trendben vagyunk, ami most érkezik majd el egy fontos pontjához 1300 dollárnál. Ezt nem biztos, hogy elsőre sikerül majd átvinni" - vélekedik Juhász Gergely. Szerinte ráférne már egy kis korrekció a piacra, de a trend pozitív iránya akár évekig is fennmaradhat még.
"Alapvetően még mindig nem késő beszállni, csak az időzítés kérdéses. Elképzelhető, hogy a következő időszakban, ha az 1300 dollárról lefordul az ár, akkor visszateszteli az 1040 dolláros fontos szintet, de alapvetően továbbra is felfelé mutathat a trend" - véli a szakember.
Az elmúlt hónapokban sokan már 2300 dolláros szintet emlegetnek az aranyárral kapcsolatban a piacon, ott lenne ugyanis az 1980-as csúcs reálértéke, amit sokak szerint tesztelni fog a piac. "Szerintem ez akkor képzelhető el, ha újra erősödnek majd a negatív trendek, vélemények a világban. Most mindenki megnyugodott a tőzsdéken, de ilyenkor szokott jönni a nagy zakó" - vélekedik a Conclude ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor azt ő sem tartja elképzelhetőnek, hogy hirtelen duplájára ugorjon az árfolyam, de egy lassú, trendszerű emelkedéssel nem zárható ki a 2300 dolláros szint sem.
"Majd ha elindul az eufória, a hiszti a piacon, akkor lesz érdemes kiszállni az aranyból, vagy más eszközzel lefedezni a pozíciókat" - vélekedik a szakember.
Beke Károly
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









