Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szárnyal az iwiw
Hosszú csend után az iwiw.hu néhány hónap alatt az internet egyik legnépszerűbb magyar oldalává nőtt ki magát. A látogatószám emelkedésével üzletileg is egyre vonzóbb a portál, immár a hirdetők számára is megkerülhetetlen - írja a Napi Gazdaság.
A közösségi portált tulajdonló IWIW Kft. 100 millió forintos bevételt és szolid nyereséget tervez az idei évre. A 2004. évi cégbírósági adatok alapján mindössze 2,7 millió forintos forgalmat és 700 ezer forintos nyereséget értek el.
Cseh Gábor cégvezető szerint a tudatos stratégiaváltás eredménye, hogy az oldal ilyen népszerűvé nőtte ki magát. Korábban az üzlettársak közötti feszültség is akadályozta a fejlesztéseket, de a projekt eredeti kísérleti jellege is hangsúlyosabb volt. Maga a portál egyébként már 2002-ben elindult, az akkori who is who név egészült ki az internationalra. A ma működő rendszer 2005. október 26-án indult, s akkor még csupán 120 ezer tagja volt. Ugyanez az adat ma 500 ezer körüli.
A rendszer hamarosan újabb szolgáltatásokkal - mint a képmegosztás, utazásfoglalási lehetőség - bővül. Igény mutatkozik a zenemegosztás és internetes telefonálás iránt is. A céget egyelőre a jelenlegi tulajdonosok szeretnék megtartani, bár igen komoly szakmai befektetők is érdeklődnek iránta - számol be a Napi Gazdaság.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







