Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Százezer hazai távmunkahely lehet 2008-ig
Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke szerint akár százezer új típusú távmunkahely jöhet létre 2008-ig a vállalatok saját kezdeményezésére, illetve állami támogatásokból.
A foglalkoztatási tárca hamarosan kiírja az új távmunkahelyek létrehozására szolgáló idei első, 500 millió forintos pályázatát. A Munkaerő-piaci alap pályázata segíti a hátrányos helyzetű
csoportok távmunkahelyeinek létrehozását, valamint azt, hogy a közszféra modernizációjával a meglévő munkahelyeket távmunkahelyekké alakíthassák át.
Az idén összesen 800 millió forint áll rendelkezésre a foglalkoztatási alapban kifejezetten a távmunka támogatásra. Tavaly közvetlenül 1.370, az áthúzódó hatásokat is figyelembe véve 2.000
távmunkahely létesült összesen 1 milliárd forintos állami támogatás segítségével. Az idén a Távmunka Tanács elnökének becslése szerint legalább ugyanennyi új távmunkahely jöhet létre állami
támogatással, annak hatékonyabb felhasználása révén.
[ajanlo=143][igazitas=left/]2008-ig kitűzött cél százezer távmunkahely megvalósítása, a vállalatok saját kezdeményezésére illetve más állami támogatásokból. Várakozások szerint az E-kormányzat
támogatása más állami forrásokból szintén számos távmunkahely létrejöttét ösztönzi majd.
Szakértői becslések szerint ma az összes munkahely 3-4 százaléka távmunkahely. Az elnök rámutatott: az uniós csatlakozással nyitottá váltak a nemzetközi munkaerő-piacok, csak azok az országok
állják a versenyt, amelyek jól képzett, dinamikus, gyorsan alkalmazkodó munkaerővel rendelkeznek.
A távmunkahelyek csökkentik a foglalkoztatás költségeit, javítják a foglalkoztatási arányt a mozgáskorlátozottak vagy a kismamák körében. A digitális kultúra elterjesztése, illetve az élethosszig
tartó tanulás a távmunka fejlesztéséhez és a munkanélküliség csökkentéséhez egyaránt elengedhetetlen.
(MTI)

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







