Szeged lehet a magyar kozmetika fellegvára


Kozmetikai termékek nemzetközi színvonalú vizsgálatára nyújt majd lehetőséget a Szegedi Tudományegyetem szakosított laboratóriuma. Egy ilyen vizsgálat akár milliókba is kerülhet, a gyártóknak azonban szükségük van erre, ha a nemzetközi piac a céljuk, írja a Napi Gazdaság.

Nemzetközi színvonalú laboratóriumot hozott létre a Szegedi Tudományegyetem Dél-alföldi Élet- és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ részeként működő Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, amely többek között kozmetikai termékek bevizsgálásával foglalkozik majd - közölte Kemény Lajos, a központ professzora.

Ez az első laboratórium Magyarországon, amely összetettebb vizsgálatokra (például a bőr kollagénszintézisének változására) is alkalmas - eddig az ilyen vizsgálatokat külföldön kellett elvégezni. A kozmetikumok vizsgálatának ára 700 ezer forinttól akár 5-10 millió forintig is terjedhet - a bonyolultabb eljárásoknál például csak a szükséges alapanyagok (például antitestek) beszerzése is 2-3 millió forintos tétel.

A gyártóknak valószínűleg mégis megéri a befektetés, mert a vizsgálat elengedhetetlen feltétele a külföldi piacon való megjelenésnek, az eredményeket ráadásul további kutatásokhoz is fel lehet használni.

A program részeként szakembereket is képeznek az új kutatóbázison, lehetőség van PhD fokozatok megszerzésére is. Kozmetológiai kutatásokra évi 20-30 millió forint áll rendelkezésre, ami kutatási pályázatokból és céges megrendelésekből származik – mondta el a Napi Gazdaságnak Kemény Lajos. 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.