Széles a céges rendezvények spektruma



A hazai nagyvállalatok több mint kétharmada szervez különböző rendezvényeket – derül ki a Promo Direkt Marketing és Piackutató Kft. negyedik alkalommal elvégzett éves felméréséből. Az egymilliárd forintnál nagyobb árbevételű cégek felét, több mint 3100 vállalatot kerestek meg, hogy felmérjék szokásaikat és ez évi terveiket - írja a Világgazdaság.

A megkérdezettek 47 százaléka 500 ezer és ötmillió forint közötti összeget költhet évente, s kevesebb, mint egyötödüknek van lehetősége ötmilliónál többet áldozni rendezvényekre.

A céges programok típusai széles skálán mozognak: fogadások, partik, vacsorák éppen úgy beletartoznak, mint különféle kongresszusok, konferenciák, illetve kiállítások, bemutatók, de vannak olyan cégek, amelyek ügyféltalálkozókat, promóciós rendezvényeket, illetve tréningeket szerveznek.

Az idei tervekről szólva háromnegyedük nyilatkozott úgy, hogy lesz nagyobb rendezvényük, 12 százalékuk nem tervez ilyet, illetve további 12 százalékuk még nem tudja. A rendezvény jellege, a meghívottak száma hasonló lesz, mint az előző években - derül ki a válaszokból. A tanulmány kimutatta azt is, hogy az előrelátó tervezés nem jellemző a vállalatokra, hiszen a cégek közel fele még nem tudja, pontosan mennyit költ e célra.

Ennél is sokatmondóbb, hogy a cégek szervező szakembereinek 83 százalékának még nincs konkrét elképzelése az idei eseményről, s csak hat százalék jelezte, hogy pontosan tudja, mit is akar - áll a Világgazdaságban.





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.