Szeptember végéig tölthetők ki a fogyasztóvédelmi konzultációs kérdőívek


A Nemzetgazdasági Minisztérium által megalkotott fogyasztóvédelmi stratégiához kapcsolódó konzultációs kérdőívet szeptember végéig tölthetik ki az állampolgárok, akik nemcsak internetes felületeken, hanem a kormányablakokban és a fogyasztóvédelmi hatóságoknál személyesen is hozzájuthatnak a kérdéssorhoz - közölte a Zala megyei kormánymegbízott szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.

Rigó Csaba elmondta: az állampolgárok egy olyan stratégiával kapcsolatban fejthetik ki véleményüket, amely meghatározza a mindennapjainkat. Olyan témákat feszeget a kérdőív, amely a sajtóban is gyakorta előforduló esetekről szól.

Példaként említette, hogy a magyar termékek minimális arányáról vagy a társasházi vízdíjfizetéssel elmaradó lakókkal szembeni fellépés lehetőségéről is kérdezik a kitöltőket a 11 kérdés során.

Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője hozzátette: a fogyasztóvédelmi hatóság weblapjáról (www.nfh.hu), de a zalai közigazgatási hivatal oldaláról (www.zalakozig.hu) szintén elérhetők a kérdések. A témák között szerepel még a hazai beszállítók védelme, azonos termékek külföldi és hazai minőségének különbsége, a termékbemutatókkal egybekötött kirándulások szabályozásának szükségessége, de a vállalkozások pozitív megkülönböztetésének lehetősége is.

A szakember elmondta: a fogyasztóvédelem jelentős újításokra is készül. Svéd mintára bevezetik a nemzeti fogyasztóvédelmi kosarat, országos kockázati térképet terveznek, továbbá fogyasztóbarát emblémával látják el azokat a vállalkozásokat, amelyek többletjogosultságot nyújtanak vevőik részére.

Molnár Sándor azt mondta: a kérdőív megjelenése óta eltelt két hétben - a nyári szabadságolások ellenére - Zalában eddig százan töltötték ki személyesen az adatlapot, de további társadalmi szervezeteket, intézményeket keresnek, amelyek segítenek majd a népszerűsítésben és kitöltésben.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.