Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva.
hirdetés
Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-től a 75 wattosokon a sor. Következik még a 60, a 40 és a 25 wattos hagyományos izzók kereskedelmének megszüntetése is. E termékek 2012-ben tűnnek el véglegesen az üzletekből.
A döntés hátterében az áll, hogy az új típusú, energiatakarékos izzók akár ötször kevesebb áramot fogyasztanak, mint a régi égők, így használatukkal jelentősen csökkenteni lehet a környezetszennyezést. Ráadásul uniós átlagban egy-egy családnak akár 2-300 euró éves megtakarítás is jelenthet, ha összes égőjét kicseréli.
A készletek kifutásáig a kiskereskedelmi üzletek elvileg még kínálhatnak a kivonásra ítélt izzókból. Az unióban 2006-ban a háztartások 5,1 milliárd izzót üzemeltettek, ennek kétharmada még hagyományos volt. A családok több mint fele abban az évben még egyáltalán nem használt energiatakarékos izzót.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.