Szibériai hidegben ünnepelte a jövőt a Malév


Csütörtökön nagyszabású ünnepség keretében köszöntötte tagjai között a Malévot a Oneworld légiipari szövetség Ferihegyen. A mintegy kétórás szabadtéri rendezvényen nem csak a metszően hideg szél, hanem a légitársaság új ura, Roman Abramovics is Szibériát juttatta a szemlélődők eszébe. Az orosz menedzser üzlettársai az esemény után aláírták a privatizáció finanszírozásáról szóló szerződést. Mfor.hu tudósítás.

Célba ért a Malév

A magyar nemzeti légitársaság április elsejétől lesz tagja a Oneworldnek, így a légiipari szövetség minden tarifáját és termékét kínálni fogja. Ez azt jelenti, hogy az utasok az eddiginél kiterjedtebb útvonalhálózatból választhatnak, a Malév Duna Club törzsutasai minden Oneworld tagnál gyűjthetik és beválthatják pontjaikat, a Duna Platinum és Gold kártyatulajdonosok számára pedig már 400 repülőtéri váró nyílik meg világszerte. A cég reményei szerint nem csak a választék, hanem a minőség is javul majd.

Növekszik a forgalom

Ami a céges oldalt illeti, "a január-februári adatok alapján már öt-tíz százalék közötti utasszám-növekedés érezhető a hálózaton a tagságnak köszönhetően. A jövőben további jelentős bővülésre számítunk" - mondta el az mfor.hu kérdésére Gönci János.

85 milliárdos forgalom

A Oneworldöt az American Airlines, a British Airways, a Cathay Pacific, a Finnair, az Iberia, a LAN és a Qantas alapította, áprilistól pedig - a Malév mellett - a Japan Airlines és a Royal Jordanian is csatlakozik hozzá. Utóbbiakkal együtt a szövetség 150 ország összesen 700 repülőterén van jelen, a tagok összesen évente 315 millió utast szállítanak és 265 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. Árbevételük 85 milliárd dollárt tett ki 2005-ben.

A Malév vezérigazgatója szerint a tagság egyben új prémium-utasokat is hoz majd, mivel a hosszú távú járatokon sokkal több üzletember utazik, mint a rövid távúakon. Ennek nyomán az egységnyi árbevétel is növekedhet, magyarázta Gönci.

2008-ra nyereséget várnak

Mindez nagyon jól jönne a 2002 és 2005 között minden egyes évben negatív üzemi eredményt produkáló és - az előzetes hírek szerint - tavaly nagyságrendileg tízmilliárd forintos veszteséget termelő cégnek. Gönci a 2006-os eredményekről elfogadott mérleg hiányában csak annyit közölt: a veszteség valóban jelentős, 2008-at viszont reményei szerint már pozitív nullával, azaz jelképes nyereséggel zárják majd.

Ennek egyik kulcsa a hatékonyság növelése lehet, amely területén - a vezérigazgató szerint - a cég tavaly bizonyíthatóan fejlődött. A Oneworld-tagság révén további előrelépés várható, az utasok száma és a bevétel növekszik majd, az összehangolt működésnek köszönhetően csökkennek a költségek, ismertebbé válik a brand, azaz összességében az eddiginél versenyképesebb lesz a cég, fejtette ki Gönci.

Zárul a privatizáció

A vezérigazgató szerint a jövő másik garanciája az új, tőkeerős tulajdonos. Az eseményen népes küldöttséggel megjelenő, a Malév részvényeinek 99,95 százalékát megszerző AirBridge Zrt. a helyszínen újabb lépést tett a privatizáció befejezéséhez vezető úton: a cég képviseletében Kiss Kálmán és Leonov Péter aláírta az orosz állami Vnyesekonombankkal a privatizáció finanszírozásáról szóló szerződést. (Veres János pénzügyminiszter az eseményen egyénként úgy nyilatkozott, hogy a magánosítás - a terveknek megfelelően - ezekben a napokban zárul majd.)

Borisz Abramovics, a Malév újdonsült elnöke az MTI kérdésére elmondta: a most aláírt szerződés az összesen mintegy 82 millió eurót jelentő befektetés finanszírozásáról szól. Az egyben biztosítja, hogy az AirBridge minden kötelezettségét időben teljesíti, tette hozzá Leonov Péter.

.



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.