Szigorít a tradicionális kínai gyógyszerekre vonatkozó szabályokon Peking


Az elmúlt évek botrányait követően átláthatóbbá és egységesebbé teszik a növényi eredetű gyógyszerek előállításának folyamatát. A szigorítás az exportot is fellendítheti.

Szigorít a tradicionális kínai gyógyszerekre (TCM) vonatkozó szabályozásokon Kína, hogy ezzel biztosítsa a szerek minőségét és az egyetemes egészségügyi szolgáltatást. Az államtanács által is jóváhagyott terv szerint első lépésként a következő öt évben szabványosítják a növényi eredetű gyógyszerek feldolgozását és elkészítési eljárásait. Ezen túl egy központi rendszert is felállítanak majd, amelynek segítségével lehetővé válik az egyes termékek visszavezetése az alapanyagokig.

A nemzeti gyógyszerbiztonsági tervben lefektetett kezdeményezés az elmúlt évek botrányait követően látott napvilágot. Számos esetben fordult elő ugyanis, hogy a tradicionális gyógyszerek nehézfémekkel, rovarirtó szerekkel, a májat károsító és az immunrendszer működését gátló aflatoxin-származékkal voltak szennyezettek. Ezek többnyire az alapanyagként szolgáló növények ültetésekor, a talajból, vízből, illetve a felhasznált növényvédő anyagokból kerülnek a végtermékbe. Az egészségügyi kockázatok miatt az exportra szánt szerek 60 százaléka nem hagyja el az országot - mutatnak rá az iparági statisztikák.

"A tradicionális kínai gyógyszerekek felügyelete, főképp a gyógyszerek alapanyagaként szolgáló gyógyhatású szereket és főzeteket illeti, mindig is hiányos volt, pedig ez befolyásolhatja a késztermék hatékonyságát és komoly egészségügyi kockázatokat rejthet a felhasználók számára" - mondta a China Daily napilapnak Huang Csien-jin (Huang Jianyin), a kínai gyógyszertársaságok országos szövetségének főtitkár-helyettese. A minőség biztosítékaként a gyártás alapjaként szolgáló normák felállítására és a szennyezőanyagok kiszűrésére kellene koncentrálni - javasolta Huang.

A szigorítás a gyógyszerek kivitelének fellendítését is segítheti, ami az év második felében jelentős mértékben visszaesett. Ennek legfőbb oka, hogy a tradicionális kínai gyógyszerek és gyógynövények május elsejével lekerültek a korábban a teljes export egynegyedét felszívó Európai Unió (EU) polcairól. Egy közösségi irányelv-módosítás ugyanis a termékek forgalomba hozatalának engedélyezéséhez szigorú minőségi, így fizikai-kémiai, biológiai vizsgálatokat, farmakológiai és toxikológiai kísérleteket tesz kötelezővé.

Ezen túl a törzskönyvezéshez mostantól igazolni kell, hogy az adott gyógyszer legalább 30 éve gyógyászati használatban van, és ebből legalább 15 éve az EU-ban. A közösségben való engedélyeztetés komoly anyagi terhet is ró a vállalatokra, termékenként nagyjából egymillió jüant (36 millió forint). Mindezidáig egyetlen kínai szer sem kapta meg a forgalomba hozatalhoz szükséges engedélyt, jelenleg a közép-kínai Kanszu (Gansu) tartománybeli Foci gyógyszeripari vállalat pályázik arra, ám tavaszig várnia kell az ítéletre.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.