Szilveszteri csőd fenyegeti Székelyföldet


Drasztikusan visszaesett a Hargita és Kovászna megyében szilveszterezni vágyó turisták száma, írja az erdélyi Krónika.

Míg az elmúlt években már tavasszal lefoglalták karácsonyra és szilveszterre a székelyföldi panziók számottevő hányadát, idén még november közepén is pangás jellemző. Eddig karácsonyra a Kovászna megyei panziók 30 százalékát, szilveszterre is csak alig a felét foglalták le.

A háromszéki panziókban idén 20 százalékkal alacsonyabbak az árak a tavalyi árszinthez viszonyítva. Karácsonykor három éjszakára a szállás és a teljes ellátás egy háromcsillagos panzióban egy főre száz euróba kerül. Ugyanez az ajánlat év végén a szilveszter éjszakai menüvel együtt 220 euró.

A híres fürdőhelyeken is drasztikusan csökkentették az árakat, például Tusnádfürdőn korábban 300 lejnél kezdődött egy éjszakára egy személy számára a szállás, jelenleg már 100 lejért is lehet foglalni.

Szakemberek a pénzügyi és a politikai válsággal, valamint az újinfluenza terjedésével magyarázzák a turisták elmaradozását. Egy székelyföldi szállásközvetítő szerint míg a korábbi években a magyarországiak kezdtek el érdeklődni a szilveszteri lehetőségek felől, mostanra ők is elcsendesedtek, adja hírül a Krónika.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.