Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szilveszterkor több mint 31 millió üzenetet küldtek a mobilosok
Szilveszterkor a három mobilszolgáltató hálózatán több mint 31 millió SMS-t és MMS-t küldtek egymásnak az előfizetők, az üzenetek forgalma kissé csökkent az egy évvel korábbihoz képest, amiben szerepet játszik az is, hogy egyre többen a közösségi felületeket használják ilyen célra a mobilnet segítségével.
A Vodafone Magyarország ügyfelei az előző év utolsó és az idei első napján közel nyolcmillió SMS-t és MMS-t küldtek, valamint több mint hétmillió telefonhívást kezdeményeztek.

Mire használják mobiljukat a magyarok?
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők száma
FTD: romló üzleti hangulatot hozhat a távközlési adó
NGM: a felső korlát felett a szolgáltatóknak nem kell távközlési adót fizetniük
Megdöbbentek a szolgáltatók "az újabb különadó" miatt
A telefonunk lehet vonatjegy is
A T-Mobile-osok összesen több mint 12 és fél millió SMS-t küldtek a szilveszterkor, míg a Telenor Magyarország ügyfelei az év utolsó és első napján 10,8 millió szöveges üzenetet váltottak.
A Vodafone esetében az SMS-ek mennyisége majdnem húsz százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, aminek oka az, hogy az emberek mindinkább a közösségi hálózatok, és ezáltal részben a mobilinternet segítségével juttatják el újévi jókívánságaikat szeretteikhez, barátaikhoz.
Hasonló tendenciákról számolt be a T-Mobel és a Telenor is, mivel a multimédiás tartalmakat támogató okosmobilok révén az internet az ünnepeken is meghatározó üzenetközvetítővé vált.
S bár továbbra is nagyon sokan kívántak SMS-ben kellemes ünnepeket például a Telenor előfizetői közül, jelentősen növekedett az MMS-ek valamint a mobilinternet segítségével küldött köszöntések száma a korábbi évekhez képest.
A Telenor Magyarország 2011-es kutatásaiból kiderül, hogy a jól megszokott, hagyományos funkciók mellett a felhasználók előszeretettel használják mobiljukat szórakozásra, multimédiás tartalmak megtekintésére és továbbküldésére is. Az előfizetők 91 százaléka például rendszeresen készít fényképeket készülékével.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









