Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szlovákiában erősítene a Mol
Több százmillió eurós beruházással új gyárat építene a Slovnaft, mely a tervezett egységben magas hozzáadott értékű petrolkémiai termékeket gyártana - számol be róla a Bloomberg. A Mol szlovák leányvállalata a befektetéssel új piacokra is belépne, a jövőben például gumigyártókat is kiszolgálna.
Csúcsra törnek a nemzetközi piacok, miközben az OTP és a Mol jócskán elmarad attól. Keressen pénzt a nemzetközi tőzsdéken, vagy kereskedjen 120 devizapárral. Próbálja ki rendszerünket 20 napig kockázatmentesen!
Az új szlovákiai gyárról a végső döntést a következő hónapokban hozhatja meg a Mol vezetése - idézi a lap Világi Oszkárt, a Slovnaft vezérigazgatóját. "A stratégiánk lényege, hogy további beruházásokat kezdünk, melyekkel magasabb nyereségű termékeket is elő tudnánk állítani" - mondta egy múlt heti interjúban Világi. A vezérigazgató szerint a cég könnyebben tudná függetleníteni magát a volatilis külső körülményektől, ha felépülne a tervezett új gyár.
A Slovnaft Szlovákia harmadik legnagyobb nem pénzügyi vállalkozása, mely az utóbbi időszakban annak látta kárát, hogy jelentősen csökkent az üzemanyagok iránti kereslet. Világi szerint éppen ezért szeretnének új termékeket előállítani, melyek kevésbé vannak kitéve a gazdasági ciklusok változásainak.
Az idei év első felében a Slovnaft 12 millió eurós veszteséget mutatott fel a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 5 milliós mínusszal szemben. Tavaly összesen 55,7 millió euró volt a cég vesztesége, pedig 2008-ban még 24,9 millió eurós profitot hozott. A Mol leányvállalata az elmúlt három évben már 40 millió eurót költött beruházásokra, többek között növelte polietilén-termelését, illetve környezetvédelmi beruházásokra fordították az összeget.
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









