Szollár: "ökörség" a disznótor megszüntetése



A kormányszóvivő "ökörségnek" nevezte azt a lapinformációt, amely szerint egy 2010-től hatályos rendeletmódosítás megszüntetné a hagyományos disznóvágást.

Szollár Domokos a hétfői tájékoztatón hangsúlyozta: a továbbiakban is ugyanúgy lehet otthon disznót vágni, mint eddig.

A kormányszóvivő úgy fogalmazott: "további állatos hasonlatokkal élve" a hírnek annyi valóságtartalma van mint "mackósajtban a brummogás", de hírlapi kacsának is nevezte a megjelenteket.

Az mfor.hu megkeresésére Deák Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezető-helysettese elmondta: korábban valóban volt egy olyan uniós javaslat, hogy végezettséghez kéne kötni a disznóvágást, azonban ezt a tagállamok leszavazták. Ennek oka az volt, hogy a javaslat egy olyan országból érkezett, ahol nincs jelentős hagyománya a házi disznóvágásnak.  

A Magyar Hírlap hétfői száma arról írt: a falusi vendégasztal-szolgáltatókat lehetetlenítené el a kormány által 2010-től tervezett higiéniai nemzeti útmutató rendelet, amely a hagyományos disznóvágást gyakorlatilag eltörölné.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.