Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
"Kérdeztem Bajnai Gordont, miért vállalja a velem járó kockázatot"
Szollár Domokos, a Budapest Airport korábbi szóvivője május 15-től már kormányszóvivői minőségben szerepel majd a médiában. 2007-ben az év szóvivője lett, a tavaly decemberi sztrájkok kapcsán azonban néhány nyilatkozata felborzolta a kedélyeket. Megosztó, karakteres személyiség, a kommunikálandó ügyeket pedig meglehetősen átéli, ezért is választotta őt Bajnai Gordon. Szollár egyelőre tájékozódik, és családjának, jobboldali érzelmű barátainak magyarázkodik. A szakemberrel az mfor.hu beszélgetett.

- Még telefonálhat nyugodtan, ha ilyen izgalmas dolgokról beszélget…
- Ezek nem publikusak még, elnézést… De éppen azt meséltem az ismerősömnek, hogy ma volt az első kormányülés, amin részt vettem, és teljesen lenyűgözött, hogy milyen profizmussal működik a gépezet. Nem gondoltam volna. Ugyan még rengeteg dolgot nem értek, a kommunikációs rendszert sem látom még át teljes egészében, de nagy, izgalmas feladatnak tűnik.
- Ezelőtt mennyit foglalkozott gazdaságpolitikával, mennyire látja át a rendszert, érti a fogalmakat?
- Újságolvasói szinten értek ehhez, de azt látom, hogy hamar képbe lehet kerülni. Egy több órás kormányülés során a végére már teljesen átláthatóak voltak számomra a kérdések. A komoly háttértudást feltételező elemzéseket, mélyinterjúkat pedig mindig az adott miniszter, szakértő adja, ez az ő dolga, az enyém egy más szintű kommunikáció.
- Szembejött ez az állás, vagy tett is érte valamit?
- A kezdeti lépést én tettem meg, de arra nem számítottam, hogy egy ilyen állásajánlatot kapok cserébe. Amikor hallottam a Bajnai-kormány megalakulásáról, írtam Bajnai Gordonnak egy sms-t, amiben gratuláltam neki, és jeleztem, hogy számíthat rám, ha segítségre van szüksége. Akkor nem kaptam választ. Majd egy hétre rá, húsvét vasárnap hívott vissza, hogy lennének ötletei, üljünk le beszélni.
- Már a Budapest Airportnál kialakult Önök közt egy jó kapcsolat? Milyen főnök volt?
- Ott nem volt sok közvetlen kapcsolatunk, a BA-elnök nemigen vesz részt az operatív munkában. Stratégiai kapcsolatunk volt, néha egyeztettünk, de ugyebár eleve egy viszonylag rövid időszakról, hét hónapról beszélünk. Nem mondhatom, hogy különösen jóban lettünk volna, de nekem imponált a szakmai tudása és a hozzáállása a dolgokhoz. Jól szintetizál, analizál és dönt. Nagyon profi, és ehhez nyugodt a személyisége, szerintem nagyon rendben van. A munkámra visszajelzést akkor nem kaptam tőle, így nem tudtam, mennyire kölcsönös ez a szakmai elismerés.

Károlyi László: új lehetőségeket is adott a válság
"Aki megtanulta a leckét, az most hatékonyabb vállalatot vezet"
Henk Slagt: csak az lehet sikeres, aki megérti a fogyasztók igényeit
Fabricius Gábor: perverz a sikeres emberek látszatvilága
Lassan lejár a sárga csekkek és a kockás füzetek ideje
- Most kapott…
- Ez az állásajánlat azért nem csak annak a hét hónapnak köszönhető. Feltételezem, hogy később is nyomon követte a munkámat.
- Ami szerintem egy színfolt a szóvivők már a szürkeségig jól átgondolt megszólalásai közt. Az, hogy néha hagyja magát elragadtatni – most nem csak a két, sokszor idézett kijelentésére gondolok ("Lepetézek", Örüljenek, hogy van lyuk a fenekükön"), mint inkább a nyilatkozatai stílusára –, nem lesz gond a kormánykommunikációban?
- Az utólag is elismert, rossz stílusban tett kijelentésemen kívül azt gondolom, hogy az őszinteség vezérelt mindig is, és az, hogy valóban átélem a helyzetet. Tény, hogy van, akinek ez sok. Kérdeztem Bajnait, miért vállalja ezt a kockázatot, mire azt felelte, hogy neki egy karakteres és empatikus szóvivő kell. Nyilván tudnom kell, hol a határ. Ezt eddig is tudtam. A két elszólásomért pedig már sokszor elnézést kértem, többek közt az érintettektől is, ami nagyon nem volt könnyű. Lehet, hogy cinikus, de megfizettem a tanulópénzt, az érzelmek használatát pedig továbbra is fontosnak tartom.
- Az érintettek elfogadták a bocsánatkérést?
- Igen. Sok sztrájkolóval teljesen jó, korrekt kapcsolatom volt, együtt dolgoztunk nap mint nap. Inkább felsőbb, szakszervezeti szinten akadtak komolyabb feszültségek.
- Azt lehetett hallani, hogy nehezen hozta meg a döntést, nem szívesen dolgozik a politikában.
- Igen, sok álmatlan éjszakám volt, annak ellenére, hogy azt az sms-t én küldtem Bajnainak. Tényleg meglepett a felkérés, főleg az a része volt nehéz kérdés, hogy én vállaltan egy baloldali kormány arca legyek. Én is, családom is hagyományosan jobboldali érzelműek vagyunk, ők meg is próbáltak lebeszélni erről a pozícióról.
- Mivel érvelt nekik?
- Azzal, amit most is gondolok, hogy ez a kormány a válság okozta károkat akarja enyhíteni, nem pedig a politikai sárdobálást kívánja folytatni. Ez egy konkrét feladat, amiben hiszek, amit hitelesen tudok képviselni, Bajnai Gordonról pedig elmondtam, mit gondolok, nekem ő garancia. Ha jól tesszük a dolgunkat, ők is el fogják hinni, hogy ez másról szól most.
- A felesége mit tanácsolt?
- Ő volt a legnormálisabb: rám bízta a döntést. Azzal együtt, hogy most alaposan felborul az ő élete is a két gyerek mellett.
- Milyen az új szobája?
- Hatalmas. Ezen meg is lepődtem. Látszik, hogy multitól jövök, ahol egy ekkora szobában négyen, öten ültünk, most pedig egyedül vagyok benne. A szoba amúgy nem a Parlamentben van, hanem a Miniszterelnöki Hivatalban, mert ott dolgozik az egész kommunikációs csapat, de sokat leszek a Parlamentben.
- Mennyire kapott szabad kezet magáncélú nyilatkozataiban? Például ezt az interjút már egyeztetni kell a kommunikációs csapattal?
- Ez egy mítosz, miszerint minden ilyen szinten be van határolva. Stylistom sincs, és onnantól kezdve, hogy magamról beszélek, nem ellenőriz senki. Szólni azért szóltam, hogy idejövök, annyit kértek, hogy kormányzati ügyekről ne beszéljek, ami nyilvánvaló, főleg, hogy csak május 15-től vagyok hivatalosan is szóvivő.
- Izgul?
- Nagyon izgulok. Amikor először nyilatkoztam ez ügyben, szinte mintha nem is én lettem volna. Remegtem, pedig barátságos volt velem mindenki. Furcsa érzés volt, de ez persze idővel elmúlik. Nem tudom, milyen lesz először kormányszóvivőként nyilatkozni.
- Mitől tart?
- Attól, hogy lelkileg fogom-e bírni, ha a személyiségemet akarják szétszedni - nincs túl vastag bőröm. Hétvégén például már kicsit megijedtem, amikor Quimby-koncerten rámdőlt, majd felismert egy részeg ember. Nem tudtam, mi követi majd a felismerést. Magabiztos vagyok, de természetes, ha az ember felteszi magának ezeket a kérdéseket.
- Volt már leendő szóvivő párjával, Budai Bernadettel kettesben kávézni, sörözni?
- Vele még nem, de tervezzük. Daróczi Dáviddal viszont már többször beszélgettem.
- Milyen felkészítést kap?
- Nagyon hasznos tanácsokat adott. Hangsúlyozta, hogy ez a történet nem rólam, hanem a kormányzatról szól. Ami pedig az újságírói kapcsolatokat illeti, mindig tartsam szem előtt, hogy a kormányszóvivő egy szolgáltató funkciót lát el, és igyekezzek mindenkinek a lehető legjobban segíteni az információszolgáltatásban. Tudjam, kit mi érdekel, mert más szemléletmóddal nem igen működhet jól a történet. Ezt én is így gondolom.
- Olvastam egy korábbi interjúban, hogy vannak bizonyos tabuszavak, melyeket érdemes egy szóvivőnek elkerülnie. A repülésben ilyen például a kényszerleszállás, helyette inkább a technikai leszállást célszerű használni a hivatalos nyelvezetben. Most is lesznek ilyen szavak?
- Biztosan. Én például nem értek egyet azzal, hogy mindenki a megszorításokról beszél általánosságban, miközben a válságkezelésnek négy alappillére van. A megszorítás pedig csak az egyik, miközben vannak pozitívabb üzenetek is.
- Több barátja lett az elmúlt hetekben?
- Biztosan sokan bejelentkeznek majd, de én úgy érzem, kevesebb lesz a végén. Vannak olyan jobbos barátaim, akik nehezen tudják ezt megemészteni. Meglátjuk, ez lesz a királyvíz...
Gábor Fanni

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









