Szomorúan vonul hétvégére a tőzsde


Pesszimista hangulat uralkodott pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index végül több mint egy százalékkal zárt csütörtöki értéke alatt. A vezető részvények többségének maradt a bukás a hétvégi pihenő előtt, a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban nem nagyon akadt kivétel.

Profitáljon Ön is!

Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!

mfor trader

23 045 ponton fejezte be a hét utolsó kereskedési napját a BUX index, ez 1,08 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. A forgalom elmaradt az átlagostól, délutánig bő 10 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége veszített értékéből, ez alól az OTP és a Mol sem volt kivétel. A bankpapírok 0,51 százalékos visszaesés után 4855 forinton fejezték be a napot, míg az olajtársaság részvényeiért 22 150 forintot adtak, ami 0,23 százalékkal maradt el a tegnapi szinttől. 0,72 százalékot bukott a végére a Magyar Telekom, a távközlési részvények így 692 forinton álltak.

A gyógyszergyártók is veszítettek értékükből a hétvége előtt: a Richter 46 805 forintos árfolyama 3,1 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtökinél, míg az Egis 0,72 százalékos lecsorgást követően 20 750 forinton zárt.

A nap első felében a forint folytatta menetelését a bankközi devizapiacon, délutánra azonban megfordult az irány. A részvénypiac zárásakor 284,41 forintot kellett adni egy euróért, ami már csak 0,1 százalékkal maradt el a tegnapi jegyzéstől. A dollárral szemben 223,45-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frankért 218,25 forintot kellett fizetni.

A vezető nemzetközi piacokon a nap második felére fordult kicsit optimistára a hangulat: a londoni FTSE délután már 0,1 százalékkal tegnapi értéke felett állt, a frankfurti DAX pedig nagyjából ugyanekkora mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,45 százalékot veszített tegnapi értékéhez képest. A Wall Streeten pozitív hangulatban indult a nap: az első pár óra után a Dow 0,35 százalékkal állt csütörtöki szintje felett, a S&P pedig 0,45 százalékos pluszban volt.

mfor.hu




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.