Sztrájkbizottság alakult a Malév földi kiszolgáló cégénél


Megszakadtak a kollektív szerződésről szóló tárgyalások a Malév csoport kiszolgáló cégénél, a Malév Ground Handlingnél (Malév GH), és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) sztrájkbizottságot alakított.

Csorba Attila, a LESZ elnöke kedden azt közölte az MTI-vel, hogy "megakadtak" a tárgyalások a 2011. december 31-én lejárt kollektív szerződésről, amelyet a szakszervezet néhány - a vitát elkerülővé tevő - változtatással újabb három évre szeretne újra kötni. A LESZ elnökének tájékoztatása szerint követeléseik nem növelnék a munkaadó költségeit.

Ugyanakkor a Malév az MTI kérdésére írásban elküldött válaszában azt közölte, hogy a kollektív szerződéssel kapcsolatban az egyetlen vitás kérdés a szerződés meghosszabbításának ideje, s a tárgyalásokat a LESZ szakította meg. A légitársaság a válaszban megjegyezte: a LESZ 10 százalékos béremelést és a létszám 5 százalékos növelését is követeli.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.