Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szükség lenne a kampányfinanszírozás reformjára
A Transparency International Magyarország kampányfinanszírozás témakörében szakértői megbeszélést tartott a sajtó számára. A meghívott kampány, választási és kommunikációs szakértők a kampányfinanszírozás mellett exkluzív érdekességeket osztottak meg az érdeklődőkkel.
A Transparency International Magyarország kabrió buszon tartott sajtókörútja során végiglátogatta a főpolgármester-jelölteket állító pártok székházait is azzal a céllal, hogy a kampány finanszírozásáról számoljanak be a pártok. A Fidesz és az MSZP kampánystábja nem állt az újságírók rendelkezésére.
A szakértői megbeszélés keretében Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója ismertette legújabb kutatásukat, mely az állampolgárok pártfinanszírozásról alkotott véleményét vizsgálta. „A közvéleményben tapasztalható politikai kiábrándultság, a pártok és a politikai elit elutasítása szinte teljes mértékben elmossa a pártfinanszírozás kérdésének különböző érveit. Az emberek többsége úgy vélekedik, hogy a pártok rosszul gazdálkodnak a pénzükkel és nem tesznek annak érdekén, hogy legális forrásokat gyűjtsenek” – ismertette a válaszadók véleményét Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója.
László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője szerint nyilvánvaló, hogy az elavult és adatvédelmi aggályokat is felvető ajánlószelvény-rendszer a korrupció egyik melegágya. Köztudott, hogy a cédulákat illegálisan adják-veszik a feketepiacon, míg a pártok – a kampányfinanszírozás átalakításához hasonlóan – ellenérdekeltek a tiszta helyzetet teremtő, a visszaélések esélyét minimálisra csökkentő alternatív megoldások bevezetésével szemben. László Róbert és a PC álláspontja 2007 óta változatlan: a kaució intézménye oldaná meg a jelöltállítás legtöbb problémáját.
„A pártok az elmúlt években nem tudtak konszenzusra jutni a kampányfinanszírozás kérdésében, nem vezetett eredményre az eddigi gyakorlat, a különböző javaslatokat nem tudták összefésülni, leginkább egymás legyőzésére koncentráltak, semmint a megoldást keresték. Most új helyzet van, a Fidesz kétharmados többsége révén pontot tud tenni az ügy végére, és a kompromisszumra is lehet esély. A kétharmad persze nem garancia, csak lehetőség” - mondta Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet vezető elemzője.
Morgan Stanley: új IMF-program "csak stressz esetén"
Navracsics Tibor: partnerséget kínál a kormány a gazdaság fejlesztéséhez
Varga Mihály: szabadon akarunk dönteni a magánnyugdíjpénztárakról
Kinevezték az uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárt
WSJE: időbe telhet, míg Magyarország megállapodik a hitelezőkkel
Perlaky-Papp József, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola docense, pr stratéga a várható választási eredményekkel kapcsolatban elmondta: "A tavaly év második fele óta beköszöntött egy speciális "jégkorszak", amely befagyasztotta a pártpreferenciákat. Mivel a Fidesz továbbra is dominálja a politikai témákat azóta csak erősödött. A helyi politikai perpatvarok nem hallatszanak el a választók nagy tömegeihez. Így a kialakult körülmények egyértelműen afelé mutatnak, hogy meglepetésekre nem számíthatunk."
A választási plakátok sugallta üzenetekről a Synovate Consulting egy speciális ún. Censydiam módszertannal készített vizsgálatot. „A kampányhirdetésekről a vizsgálat alapján elmondható, hogy a Fidesz és az MSZP a közösségi értékeket hangsúlyozza, míg az LMP inkább az egyéni értékekre fókuszál kampány anyagaiban” – fejtette ki az elemzés eredményét Rabcsánszki Laura, senior kutató.
A Transparency International Magyarország célja ezzel a rendezvénnyel az volt, hogy a kampány véghajrájában felhívják a figyelmet a kampányfinanszírozási reform szükségességére. „A rendszer mielőbbi rendbetételéhez elengedhetetlen a kampányszámla bevezetése, a kontrollintézmények ellenőrzésben betöltött szerepének erősítése és a hirdetések regisztrációja is” – mondta Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









