Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szupergyors mobilinternet-hálózatot épít a Magyar Telekom
Szupergyors mobilinternet-hálózatot épít a Magyar Telekom az Ericsson közreműködésével, nyárra már 200 helyen lesz elérhető ez a szolgáltatás.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten a fejlesztést bejelentő sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás a magyar távközlési piac egészséges versenyének növekedését hozza magával. A kormány partner abban, hogy a távközlés a maga természetes útján tovább fejlődjön, a szakminisztérium pedig minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a beruházásokat és a piacélénkítő fejlesztéseket - tette hozzá.

Áprilisban tovább nőtt a mobilinternet-előfizetők száma
Csökken a roaming és a mobilinternetezés díja
A piac elárasztása segítette a Samsungot az élre
Harmadát sem védik az okostelefonoknak
Ipsos: a magyar internetezők negyede vásárol a világhálón
A táblagépek vetnek véget a PC-korszaknak
Elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv is támogatja az infokommunikációs fejlesztéseket, s bevonja a kis- és közepes vállalkozásokat a technológiai háttér és a felszereltség növelését célzó fejlesztésekbe. A terv 2011-2013 között 12 milliárd forint forrást tartalmaz ilyen célokra, amelyek eredményeként 600 ezer lakoshoz, 15 ezer vállalkozáshoz és 2 ezer közintézményhez juthat el a széles sávú internet - jelezte a miniszter.
A széles sávú internet elterjesztése kiemelt prioritást élvez: az uniós tervekkel összhangban Magyarországon 2013-ra 100 százalékos alapszintű széles sávú lefedettség jön létre, majd 2014-ben további 1 millió, ennél jobb minőségű új generációs hozzáférést is biztosítani kell - mondta.
Az el nem osztott frekvenciákkal kapcsolatban Fellegi tamás jelezte: azok a tervek szerint a harmadik negyedévben kerülhetnek a szolgáltatókhoz. Megkezdték az ehhez szükséges jogszabályok megalkotását, amelyeket hamarosan véglegesítenek. A miniszter közölte: nyár elejére-közepére kialakul a szükséges jogszabályi háttér.
Elmondta, hogy az új frekvenciarendelet már megjelent, ami a szolgáltatók által használt sávokhoz és nem a bázisállomásokhoz köti a díjfizetést. Ez nemcsak a szolgáltatóknak, hanem a fogyasztóknak is kedvező, mert javul a tartalomszolgáltatás és olyan helyeken is elérhető lesz mobilinternet, ahol eddig a cégek nem fejlesztettek.
Kérdésekre válaszolva szólt arról: a távközlési és informatikai szektorban nem váltak valóra a azok a félelmek, amelyek a válságadókhoz fűződtek. Bizonyítja ezt az is, hogy több vállalat jelentős fejlesztéseket jelentett be az elmúlt időben, például az Ericsson is fejleszti magyarországi kutatási-fejlesztési bázisát - tette hozzá.
NFM: a teljes szélessávú lefedettség kiépítését segíti egy új pályázat
NMHH: márciusban 2,105 millió vezetékes szélessávú internet
Ipsos: a magyar internetezők negyede vásárol a világhálón
Decemberben több mint kétmillió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon
NRC: 4,5 millió internetező, gyorsan nő az idős netezők száma
NMHH: októberben tovább nőtt a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma
A miniszter a magyar gazdaságról szólva kiemelte: a stabilitás megteremtésében minden szereplőnek részt kell vállalnia, arányosan kell viselnie a közterheket. Kifejtette: a terhek igazságos elosztása miden magyar és külföldi szereplő jól felfogott érdeke.
Úgy vélte, több cég is felismerte ezt, s nehéz körülmények között is részt vállalnak az ország építésében, e körbe tartozik például a Magyar Telekom és az Ericsson beruházása is.
Fellegi Tamás fontosnak nevezte, hogy mindenki számára elérhető legyen a széles sávú internet, mivel ma néhány tízezer háztartás még az alapinternetet sem tudja használni. Bár egy év alatt másfélszeresére nőtt az értékesített mobilinternet-csatlakozások száma, a lakosság 35 százaléka még mobilinternettel le nem fedett területen él.
Kifejtette, hogy a hírközlést és az informatikát ma már nem lehet szétválasztani. A tárca áttekintette a szektorok helyzetét, és megkezdték a hírközlési törvény átfogó vizsgálatát, mivel a jelenlegi jogszabály nem támogatja például megfelelően a technológia gyors ütemű fejlesztését és az infrastrukturális beruházásokat. Az egyebek mellett a fogyasztóvédelmet is erősítő változtatásokról széles körű szakmai egyeztetéseket kezdtek.
A miniszter beszélt a gazdaság általános helyzetéről is, s elmondta, kiszámítható kereteket kell teremteni a növekedéshez. Ennek alapfeltétele a államadósság mértékének csökkentése, a pénzügyi stabilitás megteremtése.
Közölte: az Országgyűlés a mindenkori kormányok alkotmányos kötelezettségévé tette az adósság mértékének csökkentését, a Széll Kálmán Terv pedig a többi között növeli a befektetői bizalmat. Ennek egyik jele, hogy az állami kötvénykibocsátásokat rendkívül kedvezően fogadta a piac. A kormány pedig hozzákezdett az adósságcsökkentő program végrehajtásához.
Úgy vélte a befektetők élni fognak a megváltozott körülmények adta lehetőségekkel, amire jó példaként az Opel, az Audi, a Magyar Telekom és az Ericsson fejlesztéseit említette meg.
Fellegi Tamás kérdésekre válaszolva elmondta: több olyan lépéssorozatról hoztak döntést, amelyek jelentős mértékben átalakítják a kormányzati infrastruktúra és telekommunikáció környezetét. A hálózatkonszolidációs kormányrendelet végrehajtása már folyamatban van, aminek fő célja a meglévő szolgáltatások költséghatékonyabbá tétele, a színvonal megtartása mellett.
Elmondta: a 112-es projekt elindításáról már megszületett a kormánydöntés, most folyik az egységes kormányzati gerinchálózat működtetésének új konstrukcióját megalapozó műszaki tartalom véglegesítése.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: hosszú távon elkötelezettek Magyarország mellett, amit mutat ez a beruházás is. A felek a szerződés összegét üzleti titokra való hivatkozással nem árulták el, a Magyar Telekom csupán azt közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hasonló fejlesztésekre.
Christopher Mattheisen közölte azt is: tavaly több mint 90 milliárd forintot költöttek beruházásokra, míg az idén ennél 5 százalékkal kevesebbet.
Az elnök-vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fejlesztéshez nem kaptak semmilyen állami támogatást.
A beruházás a hálózat gyorsabbá tétele mellett egyebek mellett 50 százalékos energia megtakarítást is lehetővé tesz. A vállalat célja az, hogy 2013-ra az ország közel 100 százalékán lehetővé váljon a másodpercenként 21 megabites internetes sebesség.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







