Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Szuperhangfalat fejlesztett ki egy magyar feltaláló
A jelenlegi legjobb hangsugárzók által produkált hangminőségénél 16-20-szoros javulást képes elérni egy magyar hobbiműszerész, akinek terméke hamarosan világhírnévre tehet szert. A hangrendszer érdekessége, hogy nemcsak a szuperhangrendszereket vásárló gazdagok kiváltsága lehet, hanem például autóba vagy notebook-ba is be lehet szerelni. A termék piacra vitel előtt áll, a találmány a Valedeal Zrt. innovációs versenyén is bemutatkozott. Mfor.hu háttér.
A hangra is figyelnek (Mfor-montázs) Hamarosan megkaphatja a nemzetközi és magyar szabadalmi bejegyzést az a hangrendszer, amely egy magyar fejlesztő "garázsműhelyében" készült. Babos László, a Babos Sound Kft. tulajdonos-igazgatója hét évet töltött azzal, hogy olyan hangrendszert fejlesszen ki, amely - jelen állás szerint - a világ legélethűbb hangzását képes majd ötvözni a sokoldalú felhasználás lehetőségeivel.
"A rendszer titka az úgynevezett keresztváltó elektronikájának fejlesztése. A keresztváltó felelős elvileg azért, hogy elossza a hangokat a különbözős sugárzók között. Azaz a magas hangok csak a magas hangokat megjelenítő hangfalakra menjenek, a mélyek pedig csak a mélyekre. Én ezt a szerkezetet vizsgáltam hét évig, gyakorlatilag egy garázsműhelyben. Mostanra értem el oda, hogy a szabadalmaztatás után egyből piacra is vihetem a szerkezetet" - mondta lapunknak Babos László, aki egyébként kereskedőből lett a hangtechnika megszállottja.

Újabb magyar sikersztori a Szilícium-völgyben
Intelligens kamerákat fejlesztő cégbe invesztált az OTP
Új magyar szoftver: idegenvezető lesz a mobiltelefonból
Magyar autó az év találmányai között
Kezdődik a fiatal magyar zseni találmányának a forgalmazása
Magyar nanotechnológiai cég sikere a gyógyszeriparban
Az új fejlesztés annyira jól sikerült, hogy dokumentáltan 16-20-szoros hangminőségjavulást hozhat azoknál a hangrendszereknél, ahol alkalmazzák. Nagy előnye még, hogy sokoldalúan felhasználható. "A találmány alkalmazható például színházi, koncerttermi hangosításra éppúgy, mint például kisebb autórádióknál, vagy akár a notebook-ok beépített hangszóróinál. Több nemzetközi szakértő is látta, illetve hallotta mire képes a rendszer, ők mondták, hogy eddig ez a legélethűbb hangzást produkáló megoldás, amit az utóbbi időben hallottak" - fejtette ki a feltaláló.
Babos László több üzleti megoldást is lát ötlete hasznosítására. Az egyik, hogy magát az ötletet, azaz a licenszet értékesíti majd a nagy gyártók felé. Szerinte ez főleg a tömeges felhasználásra szánt termékek esetén lehet működőképes, azaz megfelelő licenszdíj ellenében például a Sony vagy a Blaupunkt beépítheti a "tudást" saját termékeibe.
Márpedig, úgy tűnik van igény a jobb hangrendszerekre. "Egy nemrég lezajlott szakmai kiállításról olvastam nemrég a HVG-ben, ott nyilatkozta egy gyártó, hogy a nagy szórakoztatóelektronikai cégek eddig túl nagy hangsúlyt fektettek a képre és elhanyagolták a hangot. Magyarul, a hiper-szuper és egyre olcsóbb plazmatévék kifejlesztésekor elfeledkeztek arról, hogy az igazi élményhez a hang is hozzátartozik" - fejtette ki Babos László. Szerinte épp ezért érdemes minél hamarabb kilépni termékével erre a piacra.
A szakember másik nagy vágya, hogy saját márkás termékekkel jelenjen meg a nagyfelhasználók, azaz a professzionális hangosítást vásárlók - mint például a már említett színházak, koncerttermek - felé. Ennek megvalósításához saját üzemre is szükség lesz, amelynek építése már folyamatban van, kockázati tőke bevonásával.
Befektetőket egyébként folyamatosan keres továbbra is a cég. Jelenleg a Babos Sound Kft-ben a fejlesztőn kívül két magánember tulajdonos, ők eddig néhány tízmillió forinttal támogatták Babos László munkáját. A feltaláló időnként kénytelen volt mélyen a zsebébe nyúlni, hogy "garázscégét fenntarthassa": egy fél ház ára már odavan - fogalmazott. A fejlesztésnek azonban úgy tűnik meg lett az eredménye, mivel a szerkezet a második legjobb helyezést érte el a Valdeal Zrt. legutóbbi innovációs versenyén, a mérnöki tudományok kategóriában pedig első helyezett lett. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy jó eséllyel lépnek piacra a versenyen eredményt elérő termékek.
"Ez a verseny is megmutatta, hogy azért van hova fejlődni. Korábban Németországban vettünk részt szakkiállításokon, de a nagy nemzetközi befektetők minden erőfeszítésünk ellenére nem fordítottak elég figyelmet a munkánkra. A Valdeal-tól viszont megtanulhattuk azokat a varázsszavakat, amiket egy ilyen üzleti folyamatban alkalmazni kell" - fejtette ki a feltaláló.
L. Nagy Gábor

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







