300 forintos cipőt tesztel az Adidas


Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-ot megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.

Kötelező és Casco (X)

Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat

A Handelsblatt keddi beszámolója szerint a próbaképpen piacra dobott cipők ára 80 és 120 bangladesi taka (223-335 forint) között mozgott, míg a minimálbér nagyjából 3 ezer taka. Összesen ötezer párat gyártottak, és három nap alatt el is adták mindet.

A német gazdasági lap szerint az Adidas azzal számol, hogy a társadalmi felelősségvállalási projektként indult kezdeményezésből jól jövedelmező üzlet lehet, ha a gazdasági fejlődés révén szegények milliárdjai emelkednek középosztályi státusba a harmadik világban.

Az 1 eurós cipőAz 1 eurós cipő

A cég tavaly jelentette be, hogy "egy eurós cipővel" készül a fejlődő országok piacára. Az első tesztet a legnagyobb titokban készítették elő. Valójában zárt sarkú szandálokat gyártottak, amelyek nem az Adidas, hanem a társasághoz tartozó, Bangaldesben piacvezető Reebok márkát viselik. A bekerülési költség egyelőre magasan az értékesítési ár felett van, az akció révén azonban szondázni lehetett a piacot. Most a tapasztalatok alapján tovább dolgoznak a gyártási és értékesítési rendszeren - mondta az Adidas  szóvivője a német gazdasági lapnak.

Az egyelőre nem ismert, hogy mikor indul a tömegtermelés, és hogy Bangladesben lesz-e a gyártás. A dél-ázsiai országban nincsen üzeme a cégnek, a szandálok Indonéziából érkeztek. Az biztos, hogy a térségben más piacokat is megcéloznak, a terv azonban gondot okozhat a marketing osztálynak; biztosítani kell, hogy a szuperolcsó cipő nem szívja el a vevőket a drágább Adidasoktól - írta online kiadásában a Handelsblatt.

Az egy eurós cipő ötlete Herbert Hainer, az Adidas vezetője és Mohammad Junusz két évvel ezelőtti találkozója után merült fel. Az Adidas az úgynevezett társadalmi üzlet elképzelését követi. A szegények bankárjaként ismert, mikrohitelezési programjáról híres Junusz meghatározása szerint a társadalmi üzlet olyan vállalkozás, amely ugyan közösségi célokat szolgál, de önfenntartó, és nem a lehető legnagyobb profitra tör, hanem az embereknek próbál használni.

A sportszergyártókat gyakran éri a vád, hogy a fejlődő országokba telepített üzemekben kizsákmányolják a munkásokat és gyerekeket dolgoztatnak. A érintett cégek ezért egyre gyakrabban vesznek részt társadalmi célú programokban, és törekednek az ökológiai fenntarthatóságra. A Nike például bőripari hulladékból készült modelleket is kínál, a Puma pedig hagyományos kartondoboz helyett környezetbarát csomagolásban is árul cipőt.

Az Adidas jelenleg az ágazat második számú szereplője. Hétfőn bemutatott üzleti terve szerint 2015-re a bevételét a tavalyi 10,4 milliárd euróról 17 milliárdra növelné, és így az amerikai Nike-ot megelőzve az élre állna.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.