Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Taktikát váltanak a parkoló társaságok?
Mivel a bírságfizetési hajlandóság sehogy sem akar javulni, új trükköt eszeltek ki a parkoló társaságok. Az utolsó fél órában több pénzt kérnek, igaz, reggel tovább parkolhatunk…
Beosztják a pénzünket (Mfor-montázs) Először nem értettem, mi történt a parkoló automatával. Bedobom a pénzt, talán 40 forintot, ami elég kell, hogy legyen arra a tízegynéhány percre, ami még este hatig hátra volt. De a gép csak mered rám a buta szöveggel: minimum 30 forint. Igen, igen értem én. Na de nem is 30-at rögtön negyvenet (!) dobtam be. Tízforintosom nem lévén még egy ötvenessel próbálkoztam, azt is elnyelte, s diadalittasan kiírta, hogy reggel 8 óra 16 percig maradhatok. Köszi, de úgyis el kell indulnom 8 előtt, ez így nem jó megoldás.
Piros gomb, pénz vissza, újbóli próbálkozás. Túl akartam járni az eszén, ezért rögtön az ötven forintost dobtam be, de mintha kajánul még rám is vigyorgott volna a gép, mielőtt megjelent a már ismerős szöveg: minimum 30 forint. Mögöttem már más is várakozott, kezdett kínossá válni a dolog, így gyorsan bedobtam még újabb 20 forintot és kivettem a parkoló cédulát a gépből.
Tegnap az eset megismétlődött. Mivel volt egy parkolóőr a közelben, megkérdeztem, ugyan már hogy működik ez az általam újnak tűnő rendszer. A pontos összeget kell bedobnom, vagy maradhatok reggel tovább, jött a válasz. Ez rendben is lenne, de én nem szeretnék tovább maradni, hat előtt nem sokkal pedig nem tudok például 20 forintot bedobni, mert 30 forint a minimum. Hát, akkor jöjjek előbb, sakkozzam ki, hogy lesz elég a 30 forint. Frappáns válasz, hirtelen még féltucatnyi hasonlóan ötletes megoldás jutott az eszembe.
Csak hogy az etikusabbakkal kezdjem: elkezdem lassan kivenni a hathónapos gyereket, (addig csak nem hagyhatom egyedül, amíg én cédulát vásárolok). Mire kibontom az autósülésből, beleteszem a babakocsiba már le is telt az a röpke tíz perc… Vagy egyszerűen bent maradok az autóban és megvárom a hat órát, városi legenda, hogy a vidékről Pestre érkezők ezért járnak többedmagukban. De mielőtt még tovább folytatnám a sort, tisztelt parkoló társaság nem lehetne úgy beállítani az automatát, hogy akármekkora összeget be lehessen dobni?
IV

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







