Tartozóknak nem jár vissza az elvárt adó



Nem kapják vissza elvárt adó jogcímén az első két hónap után befizetett előlegeiket azok a vállalkozók, vállalkozások, akiknek más adónemben tartozásuk van az APEH felé. A Pénzügyminisztérium által múlt pénteken a parlamenthez benyújtott javaslat szerint a pénzt a tartozások rendezésére fordítják. Szakemberek szerint ezzel újabb jogi vitáknak ágyaz meg a tárca - írja a Napi Gazdaság.

Múlt pénteken a pénzügyminiszter beterjesztette az országgyűlés elé az elvárt adó visszamenőleges eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot, amit gyorsított eljárás keretében már ma megszavazhatnak a képviselők. Ezzel a kormány lemond az alkotmányellenes adó első kéthavi 9,2 milliárd forintos összegéről, amit azért fizettethetett volna be a cégekkel, mert az Alkotmánybíróság csak február végi hatállyal semmisítette meg az adószabályt. Igaz, a rostán kihullottak az előlegfizetésre vonatkozó rendelkezések is, ami jobb belátásra bírta végül a tárcát.

A benyújtott javaslat január elsejei hatállyal megszünteti az egyéni vállalkozókra, illetve a társaságokra vonatkozó szabályozást, és kitér a már bevallott, illetve befizetett összegek rendezésére is. Eszerint az adóhatóság a már benyújtott bevallásokat kijavítja, majd értesíti az adózót az esetleges visszatérítés összegéről, amit azonban nem minden esetben utal vissza. Ha a társaságnak más adónem tekintetében tartozása van, az APEH a túlfizetés összegét hivatalból arra számolja el.

Amennyiben az adózónak nincs tartozása, rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről, ellenkező esetben az APEH a túlfizetést a később esedékes adó kiegyenlítésére számolja el. A rendezésnek ez a módja egyes vélemények szerint újabb jogvitát generálhat, hiszen végső soron nem jogszerűen beszedett összegeket használ fel más tartozások rendezésére a PM - áll a Napi Gazdaság cikkében.





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.