Tavaly rajtuk röhögtünk, ma bilincsben vitték el őket

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Kiborult a bili a cseh brókercégnél: a pénzügyi felügyelet fél éve figyelmeztetett arra, hogy a cég megtéveszti a magyar fogyasztókat, mostanra lezárult a vizsgálat és csalás miatt feljelentést tettek. A beszámolók szerint a cég több munkatársát bilincsben vitték el a nyomozók az irodájukból kedden. Mfor.hu-háttér.

Régóta "büdös volt" a Capital Partners azok számára, akik nyomon követték a cég tevékenységét. A jelek szerint mostanra sikerült a felügyeletnek is felgöngyölítenie az ügyet, és a rendőrséghez továbbítani a feljelentést.

Tavaly rajtuk röhögött a fél szakma

A szakmabelieknek ismerősen csenghet a Capital Partners neve, sokan csak arra vártak, mikor sikerül kideríteni, hogy átverés az egész. A cég 2009-ben rendszeresen küldözgette halandzsa nyelven írott közleményeit, "elemzéseit" az mfor.hu szerkesztőségének egészen szeptemberig.

Szeptemberben aztán néhány kolléga esetében elmúlt a röhögőgörcs, és nyilvánosságra hozták a cég egyik elemzését. "Ennek a kínálatnak a nyilvánosságra hozása előtt a Cadbury cég akcióinak értékei mindössze 5 százalékkal erősödtek meg, amely nagyjából 50  százalékkal kevesebb az S&P 500 benchmark indexnél, amely pedig 13 százalék YTD -vel erősödött meg" - olvasható a megjelent tőzsdei elemzésben, melyet a nyilvánosságot látva rögtön vissza is vontak, majd néhány nap múlva újra lefordítva kiadtak. Azóta mintha eltűnt volna a Capital Partners, legalábbis az elemzések írásával felhagytak.

Fél éve figyelmeztettek a hatóságok

A PSZÁF már szeptember végén (ők is olvasták az elemzést?) figyelmeztetett arra, hogy a Capital Partners megtéveszti a fogyasztókat, és teljesen átláthatatlan ügynökhálózatot működtet. A hálózat működése szempontjából kiemelt jelentőségű tagok fogyasztóvédelmi vizsgálata során azt is megállapították, hogy gyakori az agresszív kereskedelmi gyakorlat, az ésszerűen elvárható szintű szakismeret, a jóhiszeműség és a tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondosság hiánya. Ráadásul a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetik, ami egyébként nem hozna meg.

A vizsgálat során olyan elemeket is talált a PSZÁF, amelyek a fogyasztók megtévesztésére, jelentős információ elhallgatására, elrejtésére, illetve a termékek lényeges jellemzőinek, különösen azok veszélyeinek, kockázatainak nem megfelelő megjelenítésére utalnak.

A felügyelet szerint így a partnerek, például az AFIN HU Kft. és az Oceangate Securities Kft. magatartása sértheti a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt. Ilyennek minősül ugyanis - a többi között - a telefonon, telefaxon, elektronikus levelezés útján ismétlődően és nem kívánt módon a fogyasztó sürgetése.

Az is kiderült már szeptemberben, hogy az ügynökökkel jogviszonyban álló magánszemélyek a közvetítőcégek, s a Capital nevében telefonon, úgynevezett "hideg hívásokkal" kutatnak föl lehetséges ügyfeleket. A nyilvános adatbázisok alapján kiválasztott személyeket azok tiltakozása, kifejezett kérése ellenére is többször felhívják a cég ajánlatával. Ez pedig felveti az agresszív kereskedelmi gyakorlat gyanúját.

Majdnem fél év múlva robbant a bomba

A Felügyelet figyelmeztetése óta már majdnem fél év telt el, amikor kedd délelőtt a PSZÁF közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal törli a nyilvántartásból a Capital Partners valamennyi hazai függő ügynökét, ezzel egyidejűleg pedig feljelentést tesz a rendőrségen csalás miatt. A nyomozók aztán gyorsan léptek: kedden megszállták a cég irodáját és a hírek szerint több embert bilincsben vittek el.

A pénzügyi felügyelet közlése szerint a prágai bejegyzésű válallatnak csaknem 70 cég és magánszemély volt az ügynöke hazánkban, akik ezentúl nem végezhetnek függő ügynöki tevékenységet a Capital Partners nevében. A Felügyelet egyúttal felszólította a vállalatot a függő ügynöki szolgáltatások igénybe vételével kapcsolatos jogszabályok maradéktalan betartására.

A közvetítői tanácsadás nyomán az ügyfelek számos esetben nem tudták, hogy szerződéskötéskor ők a Capital Partners a.s. társasággal léptek kapcsolatba. Számos közvetítő alapvető képesítéssel és szakismeretekkel sem rendelkezett az általa ajánlott értékpapírokra vonatkozóan. Ennek ellenére megkereséseik során gyakorta azt a valótlan látszatot keltették a potenciális ügyfélkörükben, hogy az ajánlott szolgáltatás azonnal vagy rövidesen kimagasló haszonnal járhat, illetve hogy a befektetések kapcsán a magyar, s nem a cseh jogrend lenne az irányadó. Az ügynökhálózat magas, a piaci átlag többszörösére rúgó (ügyletenként 1,5-1,9 százalékos) forgalmi jutaléka miatt a közvetítők, egyéb közreműködő magánszemélyek alapvető érdeke volt minél több ügylet megköttetése az ügyfelekkel, akkor is, ha azokból a fogyasztónak nem volt esélye nyereség realizálására.

Binder István, a PSZÁF szóvivője kedden az MTI kérdésére elmondta: a függő ügynökök törlése több száz magyar ügyfelet és az ő több milliárd forintos vagyonukat érintheti. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a csehországi székhelyű befektetési társaság telefonos ügyfélszolgálatán keresztül köteles továbbra is ellátni az ügyfeleit. Vagyis az ügyfelek tudják kezelni nyitott számláikat.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete megtette a szükséges lépéseket arra, hogy a cseh nemzeti bank, amely ott a pénzügyi felügyelet szerepét is ellátja, eljárást indítson a Capital Partners ellen. A magyar felügyeletnek ez az eszköz áll rendelkezésére, hiszen a cseh székhelyű befektetési társaság az Európai Unión belüli határon átnyúló szolgáltatás keretében létesített kapcsolatot a magyar ügyfelekkel. A magyar pénzügyi felügyelet elküldte vizsgálati anyagait a cseh nemzeti banknak, amely alapjául szolgálhat az eljárásnak.

Beke Károly

Menedzsment Fórum



Budapest öt legdrágább eladó lakása

Tévedés lenne azt hinni, hogy a válság miatt eltűntek a drága ingatlanok a fővárosi piacról - éppen ellenkezőleg, most van csak kínálat igazán, ráadásul a gyengébb kereslet miatt még sokszor jelentős alkura is van lehetőség. Körképünk betekintést enged a főváros legdrágább lakásaiba.

Budapest öt legdrágább eladó lakása

.
hirdetés
Komoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalókKomoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalók

Sok munkavállaló próbál kibújni a nehéz vagy kellemetlen feladatok teljesítése alól, ám ez a cégek számára sokszor okoz veszteséget. A vezetőknek észlelni kell ezeket a hibákat, és át kell segíteni a beosztottakat a halogatás csapdáján.

.
Olvasói sarok
[ 2010-07-29 ] Jön az első leminősítés a tárgyalások megszakadása után? - kecsop
" végülis Viktor is ezt mondja: „Lesznek még leminős..."
[ 2010-07-29 ] Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH - Michael Knight
" A beszélgetés megnézhető-meghallgatható a http://www..."
[ 2010-07-28 ] Már az iWiW nyakában lohol a Facebook - Kacsa951
" Mindkét oldalt használom. Valamiért a facebook nekem..."
[ 2010-07-28 ] Üzlet képekben: Mini karácsonyi csomagolás, és sétáló hűtő - Laposka
" Én azt nem értem hogy jött ide a mi Vikink :DD Amú..."
[ 2010-07-28 ] Öt év alatt 3500 milliárd: jövőre kezdhetünk törleszteni - yanktank
" Persze hogy van pénz. Egyszerű számítással kiszámolh..."
További témák >>
hirdetés
.