Tavaszi nagytakarítást végeztek az infláció számításához igénybe vett fogyasztói kosárban, mivel a válság átrendezte a vásárlási szerkezetet, csökkent például a tartós fogyasztási cikkek, így a gépkocsik súlya - írja keddi számában a Népszabadság.
hirdetés
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) minden évben felülvizsgálja az inflációszámítás alapját képző fogyasztói kosarat. A 2010-es súlyok kialakításánál a KSH a 2008. évi fogyasztási adatokból indult ki, de figyelembe vette a tavalyi változásokat is. Ebből az derült ki, és az elmúlt évben a válság is erre erősített, hogy a lakosság kevesebb tartós fogyasztási cikket vett, például jóval kevesebb autó fogyott. Ennek következtében az infláció kiszámításakor a tartós fogyasztási cikkek a 2009-es 8,490 százalék helyett 6,851 százalékkal számítanak be. Nagyobb lett a súlya – azaz többet költöttünk rájuk az elmúlt évben – a vezetékes gáznak, a benzinnek, vagy éppen a közlekedési szolgáltatásoknak.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.