Tengervíz az ötödiken


Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában folytatjuk az ókori Róma piaci világának bemutatását. Írásunkból kiderül, miként alakultak ki az ókori plázák.

A Városban négy Macellumot, azaz bevásárlóközpontot tartottak számon. Az első a Forum északi oldala mellett jött létre a Krisztus előtti harmadik században. Ez Titus Livius szerint Kr. e. 210-ben leégett, ezt újíttatta föl utóbb, Kr. e. 179-ben M. Fulvius Nobilior, aki az általa is építtetett Basilica Aemilia északkeleti sarka mellett új épületegyüttest emeltetett. Ez egy régi halpiacot és a forum cuppedinist, illetve néhány egzotikumot áruló üzletet olvasztott egybe. Ez a Macellum egy kör alaprajzú központból állt, amit aprócska alapterületű boltok kereteztek. Az üzletház bejáratát fauces Macellinek nevezték, ehhez egy rövid utca, a Corneta vezetett fel a Via Sacráról. Az üzletház épületei közül néhányat elbontottak a császárfórumok kialakításakor.

A második a sorban a Macellum Liviae volt, ami az Esquilinuson állt és Augustus építtette. A feleségéről nevezte el, Kr. e. 7-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönségnek. Sokáig bírta, mert egy irat szerint 364-ben, illetve 378-ban felújították. A bevásárlóközpont maradványait a porta Esquilina mellett tárták föl: a romokból tudható, hogy egy nyolcvanszor harminc méteres nyitott udvarból állt. A terület déli része a III. század elején a környező magánházak kárára terjeszkedett – ismerős kép ez a mából.

A harmadik a Macellum Magnum volt. Ez a Caelius dombon épült, Nero avatta fel 59-ben. Régészek úgy vélik, a mai San Stefano Rotondo környékén lehetett. Egy kupolás központ körüli oszlopcsarnokhoz két kör alakú "áruház" tapadt. Még az ókorban elbontották és helyén a IV. században valamilyen középületet húztak föl – talán piacként. Ezt alakította át Simplicius pápa (468–482) a San Stefano templommá. Az eredeti Nero-féle épületből egyedül a travertin alapok maradtak meg, a kerítések falának egy része, valamint az oldalsó oszlopsor nyolc pilasztere.

A negyedik macellum Traianus császár forumát zárta le: hat szintes volt. Legalul gyümölcsöt és virágot, az elsőn olajat és bort, a másodikon és a harmadikon ritka fűszereket és más egzotikumokat árultak. A negyediken osztották a polgároknak az állami gabona, olaj és pénzadományokat míg az ötödiken a halárusok kínálták ezerféle herkentyűiket. A tengeri és édesvízi lények a saját gusztusuknak megfelelő, színültig töltött medencékben fickándoztak egészen addig, amíg a polgár ki nem választotta a neki tetsző jószágot. A vizet külön vezetékekkel hozták a helyszínre. A ma is látható romokat nézve hihetetlennek tűnik mindez – pedig a régészek igazolták, hogy mindez egy cseppet sem mese.

(Folytatjuk)

Lázin Miklós András



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.