The Times: nemet mondott a "magyar rabszolga"


A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalásokról közölt cikket a The Times brit konzervatív napilap hétfői számában.

A felháborodás zajai visszhangoznak Brüsszeltől Washingtonig, Magyarország - akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái - kimondta a tiltott szót, a nemet - fogalmaz a szerző a lap vélemény oldalán szereplő írásának bevezetőjében.

Orbán Viktor nemet mondott az IMF és az EU költségvetési lefaragásokra és megszorító intézkedésekre felszólító követelésire, a képviselők összeomló fizetőeszközökről és fiskális felelőtlenségről beszélve távoztak Budapestről - mutat rá Adam LeBor, aki szerint a forint zuhant, erősödött, majd megint zuhant, az ország azonban kitart.

A lefaragások helyett a kormány adócsökkentéssel, a gazdaság kifehérítésével, valamint az üzleti környezet egyszerűsítésével akar növekedést elérni - olvasható a cikkben. Persze a 2008-ban nyújtott 20 milliárd dolláros mentőcsomag miatt az EU-nak és az IMF-nek joga van tárgyalni Magyarország pénzügyi terveiről. Magyarországnak pedig joga van "fegyvert ragadni", miután a térség nagy része "gazdasági tarlóvá" változott az  IMF segítségével az 1990-es évek elején beindult privatizáció miatt - vélekedik a szerző.

Az író szerint azonban a pénzügyeknél jelentősebb dolog forog kockán: mégpedig a nemzeti szuverenitás, különösen a kisebb országok szuverenitása. "Sorsunkat talán növekvően befolyásolják a globális pénzemberek és a multinacionális intézmények, de én nem emlékszem, hogy bárki is szavazott volna erre a folyamatra, vagy egyáltalán választást kínáltak volna" - fogalmaz.

Véleménye szerint ezek a nemzetek felett álló testületek - a kommunisták háború utáni taktikájával élve - lopva faragják a függetlenséget és a szuverenitást, míg végül senki sem veszi észre, hogy nem maradt belőlük semmi.

Kimondtuk...Kimondtuk...

Most azonban valaki észrevette - írja cikkében Orbán Viktor miniszterelnökről LeBor, aki szerint a jobbközép Fidesz-kormány vezetőjét bírálatok érték a sorozatban elfogadott, és ellenzéki vélemények szerint az érintett intézmények függetlenségét sértő törvények miatt. "Budapesten most az a vicc járja, hogy a demokrácia helyét átvette a Viktokrácia" - fogalmaz a szerző. A cikk szerint ugyanakkor lehetséges, hogy épp egy "Viktátorra" van szükség az IMF-fel és az EU-val szemben.

Magyarországon a parlament elfogadta a bankadóról szóló törvényt - emlékeztet a szerző, aki szerint az európai pénzügyi körök most attól tartanak, hogy a szomszédos országok hamarosan követik a magyar példát.

A bankadó megérdemelt - vélekedik az író. Megjegyzi: Magyarország gazdasági vajúdásának jó részéért a bankok felelnek, a kölcsönök elképesztő arányát, 70 százalékát külföldi valutában, többségében svájci frankban adták ki.

Szóval éljen Magyarország, amiért szembe szállt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - írja a szerző. "1956-ban a magyarok felkeltek a szovjet elnyomás ellen, remélve hogy láncreakció indul be. Ez nem történt meg, de Magyarország lázadása a kapitalista despotákkal szemben ezúttal talán szikrát gyújt" - olvasható a cikk végén.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.