Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Tiger Woods-effektus - az élmunkás ronthatja a többiek teljesítményét
Egy élmunkás ahelyett, hogy ösztönözné a többieket, még ronthatja is teljesítményüket - állítják amerikai kutatók.
Tiger Woods-effektusnak nevezték el a jelenséget, az "élgolfjátékos" nyomán. Woodsnak ugyanis már a puszta részvétele is lerontotta versenytársai teljesítményét egy-egy golftornán, ami tökéletesen mérhető. A chicagói Northwestern Egyetem közgazdászkutatói a világ élgolfosainak 1999 és 2010 közötti tornateljesítményeit vizsgálgatták, és egyértelműen arra jutottak, hogy ha Woods is indult egy versenyen, a többiek rosszabbul játszottak, mint amikor távol volt egy hasonló tornától, mert önbizalmuk megsínylette a "Tigris" jelenlétét, nem bíztak abban, hogy győzhetnek, és emiatt eleve nem adták bele tudásuk legjavát ütéseikbe. A kutatók számításai szerint ez az esélyességi "papírformális" előny legalább 1 milliárd forintnyi tornadíjazási többlethez - jövedelemhez - juttatta Woodsot.
A közgazdászok szerint a jelenség érvényes lehet munkahelyekre is, ha akad olyan, akit állandóan - vagy a többieknél sokkal gyakrabban - a hónap dolgozójának kiáltanak ki. A kollégák eleve feladják a versengést, és nem adják ki magukból a maximumot - ismertette a Journal of Political Economy amerikai folyóiratban megjelent tanulmányt a The Sun című lap.
A szerzők azt javasolják, hogy a munkahelyi vezetők legyenek körültekintőbbek, amikor valódi versenyre próbálják sarkallni beosztottaikat.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









