Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Több, mint 200 új mérnököt vesz fel a Nokia Siemens Magyarországon
Aláírták a Nokia Siemens Networks munkahelyteremtő programjáról szóló megállapodást csütörtökön Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
A dokumentumot Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója írta alá, a megállapodást Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ellenjegyezte.
Hatalmas első negyedéves veszteséget jelentett a Nokia
17,5 százalékos zuhanásban a Nokia, évtizedes mélyponton az árfolyam
Elküldték az első 1200 embert a Nokia komáromi üzeméből
Öthavi pluszfizetést kaphatnak a Nokia komáromi gyárából elbocsátottak
Olcsó telefonokkal támad a Windows-Nokia
Az aláírást megelőzően Matolcsy György miniszter nagy jelentőségűnek nevezte a Nokai Siemens Networks magyarországi kutatóközpontjának bővítését, a 2,7 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam a 270 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást ad, 224 új, felsőfokú végzettségű munkatársat foglalkoztató munkahely jön létre.
Matolcsy György hangsúlyozta, hogy a megállapodás a közép-európai együttműködést is erősíti, és sok kis lépéssel Közép-Európa a kontinens növekedési központjává válhat.
Kiemelte: Magyarország a következő hetekben, hónapokban olyan megújuláson megy át, amely révén a régió legversenyképesebb, a külföldi működő tőke legvonzóbb országa lehet. Úgy értékelte, hogy Magyarország a kutatás-fejlesztési szektorban versenyképes, amit mutat a mostani megállapodás is.
Ésik Róbert kiemelte: a projekt keretében 224 felsőfokú végzettséggel rendelkező, többségében pályakezdő munkavállalót vettek fel, akiknek átlagéletkora 28,5 év. A magyar állam támogatása közel egymillió munkaórához elegendő, a Nokia Siemens Networks Kft. azonban kötelezettséget vállalt arra, hogy a kutatás-fejlesztési erőforrásokra vonatkozó kapacitásokat és munkahelyeket 5 éven keresztül fenntartja.
Az ügyvezető igazgató elmondta: az új munkavállalók többségét a Nokia Siemens Networks ösztöndíjprogramjában választották ki, melyben szemeszterenként mintegy 50 diák különböző kutatási projektekben vesz részt 13 egyetem közreműködésével.
A Nokia Siemens Networks budapesti kutatás-fejlesztési központja 1998-ban jött létre, tevékenysége a K+F teljes spektrumát magában foglalja: az igények megfogalmazásától, a tervezésen át az egyes szoftverek gyártásáig. Úttörőnek számít az új generációs telekommunikációs megoldások, technológiák fejlesztésében és szabványosításában. A közel 1.000 munkavállalót foglalkoztató központ része a Nokia Siemens Networks globális kutatás-fejlesztési hálózatának, melynek többi európai társa Németországban, Finnországban és Lengyelországban található.
A Nokia Siemens Networks a világ vezető kommunikációs szolgáltatója. A vállalat az innováció és a fenntarthatóság alapelvét szem előtt tartva teljes körű mobil, fix és konvergens hálózati megoldásokat kínál. Szakmai szolgáltatásai közé tartozik a tanácsadás, a rendszerintegráció, a hálózat kiépítése és karbantartása, valamint a teljes körű hálózatüzemeltetés biztosítása. A 150 országban működő Nokia Siemens Networks központja a finnországi Espooban található.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









