Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Több a kismama, mint az állás a munkaerőpiacon
Megkezdte működését az Első Hazai Anyabarát Állásközvetítő és Karrier-tanácsadó Műhely, mely nemcsak képezi, de a tanfolyam elvégzése után referenciával és munkalehetőséggel is ellátja az álláskereső kismamákat, olvasható a Világgazdaságban.
A kapcsolati tőke leépülése, a szakmai múlt elévülése, külső-belső elvárások eltérése, a célok nem megfelelő átgondolása csak néhány azon problémák közül, amelyekkel egy kismamának szembe kell
néznie, ha vissza akar térni a munkaerőpiacra. Probléma az is, hogy az önérvényesüléshez szükséges készségek "berozsdásodhatnak", ezért is vállalkozott a non-profit szervezet arra, hogy segíti a
nőket a munkába állásban.
Mivel hazánkban kevéssé terjedt el a rugalmas, illetve részmunkaidős munkahely, így jóval több kismama regisztrál az adatbázisba, mint ahánynak állást tudnak biztosítani. Pedig az a nő, aki képes
összehangolni a családi és a munkahelyi életet, valószínűleg jó szervezőkészséggel rendelkezik, amiből a vállalatok profitálhatnának, írja a Világgazdaság.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







