Több ezer embert tehet lapátra a MÁV


Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél az érdekképviseletek szerint - írja a pénteki Magyar Nemzet.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tudomása szerint ötezer főt, vagyis a vasutasok egynegyedét bocsátaná el az idén a MÁV Zrt., ezért a Vasúti Érdekegyeztető Tanács összehívását sürgeti - ismerteti a napilap.

A szakszervezet szerint kedden egy a MÁV menedzsmentjéhez tartozó személy részéről olyan tájékoztatás hangzott el, hogy a megszorító intézkedésekben foglalt elvárásokra való tekintettel a MÁV létszámát ez évben minél előbb több mint ötezer fővel kívánják csökkenteni.

"Mivel a négyéves, illetve az idei évre vonatkozó foglalkoztatáspolitikai megállapodás ilyen méretű létszámcsökkentést sem a MÁV Zrt.-nél, de összességében a tulajdonában lévő társaságok vonatkozásában összevontan sem tesz lehetővé, szükségesnek tartjuk a híresztelés valóságtartalmának vizsgálatát" - olvasható a tárgyalásokat kezdeményező levélben.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, jelenleg tizenkilencezer fő a vasutasok létszáma, azaz a tervek szerint egynegyedüket bocsátaná el a társaság. Mivel egy ilyen elképzelést "nem lehet elfogadni", minden bizonnyal új ponttal bővül a szakszervezet követelése - számol be a Magyar Nemzet. 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.