Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Több milliárd forinttal tartozik a Mal az E.ON-nak
Több mint kétmilliárd forinttal tartozik a Mal Zrt. a be nem fizetett gáz- és áramszámlák miatt - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában saját értesülésre hivatkozva.
A lap kérdésére az energiaszolgáltató E.ON megerősítette a tartozás tényét. Kutas István szóvivő annyit közölt: az összeg körülbelül olyan nagyságrendű, mint Veszprém teljes lakosságának egy évi gáz- és áramdíja. Ez pedig már olyan mérték, ami az E.ON működése szempontjából is kockázatot jelent.
A Magyar Nemzet cikke szerint a probléma azért súlyos a Mal szempontjából, mert az energiaszolgáltatás kikapcsolásával le kellene állítani a mintegy hatezer főt foglalkoztató társaság tevékenységét.
Kutas István a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: a hosszú türelmi időt a helyzet és a partneri viszony indokolja. Ilyen mérvű tartozás esetén az előrefizetés a lehető legnagyvonalúbb ajánlat az E.ON részéről, és a kikapcsolás elkerülésének egyetlen módja is.
A lap megemlíti, hogy a bankok nemrégiben fizetőképességi problémák miatt kilátásba helyezték a Mallal meglévő megállapodások felmondását.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









