Több mint hatezer kisbolt múlt ki hazánkban


A kisboltok kárára szaporodtak gombamódra a hiper- és szupermarketek hazánkban az elmúlt tíz évben, derül ki egy aktuális felmérésből. Előbbiek száma több mint harmadával csökkent - ma már alig több mint 11 ezer ilyen jellegű bolt található Magyarországon. Mfor.hu háttér.

Több mint húsz százalékkal, 25 ezerről 19 ezerre csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon az elmúlt tíz évben, derül ki a Nielsen piackutató vállalat mfor.hu-hoz eljuttatott elemzéséből.

Kimúló kisboltok, szaporodó szupermarketek 

A legnagyobb vesztesek egyértelműen a kisboltok (az 50 négyzetméternél kisebb üzletek), amelyeknek több mint harmada volt kénytelen lehúzni a rolót - számuk az 1999-es 17 800-ról 11 451-re mérséklődött. Érdekesség, hogy miközben 1999 és 2001 között még nagyjából tartani tudták magukat, az azt követő években tömegesen dobták be a kulcsot, és ezt a tendenciát csak 2009-ben sikerült megállítani.



A kisboltok bukása a nagy élelmiszerláncok töretlen térhódításának tudható be. A piac letarolásában elsősorban a 401-2500 négyzetméteres üzletek (főleg szupermarketek és diszkontok) vették ki részüket - ezek száma 657-ről 1071-re ugrott egy évtized alatt.  

Még ennél is nagyobb fejlődést produkáltak a hipermarketek: belőlük 1999-ben még csupán 24 darab volt, tavaly viszont már 152, azaz számuk több mint hatszorosra nőtt. A köztes kategóriákba tartozó üzletek együttesen nagyjából szinten maradtak: a 201-400 négyzetméter közöttiek száma 13 százalékkal csökkent, az 51-200 négyzetméter közöttieké pedig csaknem ugyanilyen arányban nőtt.

Szinten maradt az üzletek száma tavaly  

Ami az elmúlt évet illeti, tavaly 19 901 élelmiszer-üzletet regisztrált a Nielsen - ez csak 34-gyel kevesebb 2008-hoz képest, azaz a válság nem járt tömeges bezárásokkal. A kereskedelmi hálózat viszont tovább koncentrálódott, hiszen a hipermarketek száma 15-tel, a szupermarketeké és a diszkontoké pedig 64-gyel gyarapodott. A korábbi évek trendjével ellentétben a kisboltok nem fogyatkoztak tovább, sőt, 58-cal több volt belőlük év végén, mint 2008-ban.

Érdekesség, hogy míg Budapesten és a Pest megyét magában foglaló központi régióban, valamint délkeleten nőtt a boltszám, addig az ország többi részében csökkent.

A piackutató cég szerint a koncentrációt a fogyasztók igényeinek változása ösztönzi. A magyar vásárlók ugyanis boltválasztásnál a legfontosabbnak azt tartják, hogy egy üzletben vehessenek meg mindent, amire szükségük van. Utána következik, hogy a polcokon könnyen és gyorsan megtalálják a szükséges árukat; a harmadik fontos szempont pedig az, hogy a termékek megérjék az árukat.

W. B.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.