Több sebből véreznek a székelyföldi sípályák


A gazdasági válság mellett az évszakhoz képest meleg, csapadékmentes időjárás is jelentős veszteségeket okoz a székelyföldi sípályák üzemeltetőinek, a télisportok szerelmesei is egyre kisebb számban látogatják a létesítményeket, írja az erdélyi Krónika.

A Hargita megyei sípályákat üzemeltető cégek képviselői szerint idei beruházásaik várhatóan csak évekkel később térülnek meg. Az előző évekhez képest csökkent a külföldi turisták száma is, idén javarészt moldvai látogatók béreltek vendégházakat a környéken.

Hargitafürdőn az előző évekhez viszonyítva jelentősen csökkent a vendégsereg, a válság miatt kevés magyarországi vendég érkezett, és a gyergyócsomafalvi, valamint a Bucsin sípályán is felére esett vissza a turisták száma.

Tusnádfürdőn viszont nem panaszkodnak.” Eddig azt sem tudtuk, hogy mikor van a téli vakáció, most pedig sízni vágyókkal telt meg Tusnádfürdő” - idéz a Krónika egy helyi egyesület elnökét, akitől azt is megtudták, hogy a sípálya befektetésének költsége kevesebb mint öt éven belül megtérülhet.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.