Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Több száz milliós kár a Somló Coopnál az iszapömlés miatt
A Devecseren és környékén több mint 500 embert foglalkoztató Somló cégcsoport négy vállalatánál keletkezett kár az iszapömlés következtében, egy üzem teljesen megsemmisült; a kár több száz millió forintra tehető- közölte Tornai Tamás, a Somló Coop Zrt. fő tulajdonosa.

Vörösiszap-katasztrófa: mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt az NNI
A Mal cáfolja az államtitkár vádjait
Illés: nem természeti jelenség miatt következett be a vörösiszap-katasztrófa
Fellebbez a Mal a gigabírság ellen
Iszapömlés után – megkezdi a technológiaváltást a Mal
2018-ig kapott környezethasználati engedélyt a MAL
A legnagyobb kár a devecseri székhelyű Hungaro-Chips Kft.-nél keletkezett: az üzem teljes eszközállománya és raktárkészlete megsemmisült, ezek együttes értéke meghaladja a 385 millió forintot - mondta Tornai Tamás. Hozzátette: az üzemvezető lélekjelenlétének köszönhetően a dolgozók sérülés nélkül ki tudtak menekülni a gyárból.
"Az üzem működését a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal élelmiszerbiztonsági okokból azonnal bezáratta, az ott dolgozó 16 embert más vállalatainknál helyeztük el" - mondta Tornai Tamás.
A biztosítónál azonnal bejelentették a káreseményt, de az előzetes tájékoztatás szerint a károkozónak kell helytállnia az ilyen, elemi kárnak nem minősülő esetekben. A cégvezető szerint kérdéses azonban, hogy azonos módon újjá tudják-e majd építeni az üzemet, és hogy mivel várhatóan több hónapig nem tudnak majd szállítani, mi lesz a hat év piacépítésének eddigi eredményeivel. Az üzemben alacsony hőmérsékleten sütött gyümölcschipseket gyártottak, amelyek új terméknek számítottak a piacon.
A katasztrófa következtében másik három devecseri vállalatuk is károkat szenvedett: a kettő közülük ruházati termékek gyártásával és kereskedelmével foglalkozik, az Admirer Kft. és a Milde Kft. telephelyét öntötte el az iszap.
A Devecseri Gépgyártó és Automatizálási (DGA) Kft.-nek szintén a telephelyét érte kár. Tornai Tamás szerint összegszerűen még nem állapítható meg az itt keletkezett kár nagysága, nagyobb gondot jelent most a működésük kérdése. A cégek már 8 helyről- közöttük a hatóságoktól- kértek tájékoztatást vevőik megnyugtatása miatt. Nyilatkozatot várnak többek között az ÁNTSZ-től, és a munkaügyi illetve vízügyi hatóságoktól, hogy termékeik biztonságosan forgalomba hozhatóak-e. Tornai Tamás szerint nem kaptak még egyértelmű írásos nyilatkozatot, ami a további működésüket biztosítaná. A három vállalat közel 300 főt foglalkoztat.
A Somló Coop cégcsoport 14 vállalatán keresztül jelenleg 570 főt foglalkoztat. Veszprém megyében a vállalathoz tartozik többek között a Somló Coop Kft, a Somló Zsák Kft., a Tornai Pincészet és a kárpátalján termelő Kárpát-Pack Kft.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









