Több tízezer munkahely jöhetne létre az elektronikai iparban


Az elektronikai gyártóipar a magyar gazdaság legnagyobb ágazata, hozzájárulása a hazai össztermékhez 15 százalék - állítja csütörtökön bemutatott tanulmányában a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham). A szakmai szervezet szerint az ágazat működési feltételeinek javításával több tízezer minőségi munkahelyet lehetne létrehozni.

A Budapesten bemutatott tanulmány szerint az elektronikai gyártóipar jelentős hatást gyakorol a szállítmányozástól a pénzügyi szolgáltatásokon keresztül az orvosi ellátásig egy sor szektorra. Az ágazat úgynevezett multiplikátor hatással bír, hozzájárulása a gazdasági teljesítményhez így messze meghaladja a Központi Statisztikai Hivatal által kimutatott 5,34 százalékot, óvatos becslések szerint is eléri a 15 százalékot.

A magyar elektronikai gyártóipar a nemzetközi mezőnyben is előkelő helyet foglal el, a közép-kelet-európai régióban éllovas, az Európai Unióban pedig egy súlycsoportban van a legnagyobb tagországgal, Németországgal - mondták el a tanulmány szerzői, akik szerint a termelés és a gyártás globális központja Ázsia után a jövőben Európa lehet. Az elektronikai gyártóipar így a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező ágazat Magyarországon, a lehetőségek kiaknázása érdekében viszont van még mit tenni, egyebek között az oktatás és a munkaügyi szabályozás területén. Szükséges például gyors és hatékony programokkal előmozdítani az idegennyelv-tudást - javasolja Az elektronikai gyártóipar mint a magyar versenyképesség pillére című állásfoglalásában az AmCham.

Az ágazat működési feltételeinek javításával több tízezer munkahelyet lehetne létrehozni rövid idő alatt, olyan állásokat lehetne teremteni, amelyek betöltői nem alacsony képzettséget igénylő, betanított munkát végeznek, hanem nagy hozzáadott értékű termékeket állítanak elő - mondta Ábrahám László, az AmCham Elektronikai Gyártók Bizottságának elnöke.

Ábrahám László kiemelte: az oktatásban az idegennyelv-tudás fejlesztése mellett a reál tárgyak - matematika, fizika, kémia - területén és a műszaki képzésben is előre kell lépni, és ebben a vállalati szféra is közreműködik. A bizottság legutóbbi vállalkozása az Elektronikai gyártás tankönyve című kötet összeállítása volt. Az anyagot az AmCham honlapján teszik hozzáférhetővé, ingyen.

Az AmCham adatai szerint az elektronikai gyártóipar jelenleg 92 ezer embert foglalkoztat közvetlenül. Az ágazatban működő 170 vállalat a magyarországi ipari kibocsátás több mint 24 százalékát hozza létre, az exportból pedig 2009-ben és 2010 elején 33 százalékkal részesedett.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.