Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Többet költhetnek a munkaadók dolgozóik oktatására
A munkaügyi tárca számításai szerint akár 200–500 millió forinttal is többet költhetnek a mikro- és a kisvállalkozások saját dolgozóik képzésére a januártól életbe lépett jogszabályváltozás miatt - írja a Világgazdaság.
Tanulhatnak
A szakképzési hozzájárulás a cégek által kifizetett éves bruttó munkabér másfél százaléka, amelynek 0,5 százalékát, azaz a fizetendő járulék egyharmadát saját munkavállalóik képzésére fordíthatják. Ám mostantól a mikro- és kisvállalkozások számára ez az arány hatvan százalékra emelkedik. A többi vállalkozás - így például a multinacionális cégek - továbbra is a bruttó kötelezettség harmadát számolhatja el.
A szakképzésben egyébként zajlik a moduláris képzés bevezetése. Ebben az új rendszerben egy-egy szakma ismeretanyagát egységekre (modulokra) bontják, így lesznek olyan egységek, amelyek több hasonló szakmához is használhatók. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) ígérete szerint az új szerkezetű szakképzéshez alkalmazkodik egy új szakmai felügyeleti rendszer. Az úgynevezett Országos Képzési Jegyzék-bizottságok funkcióját hamarosan egy harminctagú tanácsadó testület veszi át.
A cégek üdvözlik a változásokat
Kedvezőnek ítéli a szakképzés terén történő változásokat az IBM Magyarország. Intődy Gábor, a társaság kommunikációs vezetője a lap érdeklődésére hangsúlyozta: a felsőfokú szakképzésből kikerülők tudása magas színvonalú, de a műszaki területeken kevés végzős van, így ösztönözni kellene, hogy a fiatalok ilyen típusú képzésekre jelentkezzenek.
A vállalatok által szervezett oktatások népszerűségét bizonyítja a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. példája is. Mészáros Péter, a két társaság humánerőforrás-igazgatója elmondta: egy szakközépiskolával együttműködve saját szakmunkásképző bázist alakítottak ki, így például a villanyszerelő fiatalok a legmodernebb környezetben szerezhetik meg első munkatapasztalatukat.
A képzések gyakorlatorientáltságát és a versenyszféra igényeihez való alkalmazkodást garantálja az is, hogy a munkaügyi tárca ösztönzi a tanulószerződések kötését. A minisztériumnak egyébként január 31-ig kell átadnia annak a 11 szakmának a listáját, amelynél a szakmai és vizsgakövetelmények korszerűsítését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara végzi majd el - áll a Világgazdaság cikkében.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









