Tőkét és új tulajdonost kaphat a Malév


Körvonalazódni látszik a Malév megmentésének menetrendje, hiszen a december közepén félbeszakadt közgyűlést januárban folytatják, s e hónap végéig eldőlhet a cég sorsa - írja a Népszabadság.

A terv szerint a jelenleg 3,6 milliárd forint jegyzett tőkét ötmillió forintra szállítják le. A közgyűlés következő napirendi pontja az alaptőke felemelése lesz, amelyet vélhetően már a légitársaság új tulajdonosai teljesítenek majd.

A legvalószínűbb verziónak jelenleg az látszik, hogy a Malévet a privatizáció óta hitelező orosz Vnyesekonombank (VEB) - vagy más pénzügyi befektető - tőkét emel a cégben, ezzel az eddigi főtulajdonos, a Borisz Abramovics nevével fémjelzett AirBridge Zrt. kisebbségi tulajdonossá válik.

Elvben az sem kizárt, hogy Abramovicsot az AirBridge Zrt.-ből kivásárolják, és így, áttételesen emelnek tőkét. A Népszabadságnak névtelenséget kérő informátora azt mondta, szinte tényként kezelik, hogy a légitársaság üzemeltetését az orosz Aeroflot veszi majd át.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.