Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Töretlen a PC-k forgalmának növekedése
A világon az elmúlt év utolsó negyedében 61,1 millió személyi számítógépet szállítottak le a gyártók, ez 17,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezt az amerikai központú IDC kutatóintézet közölte, megjegyezve, hogy a növekedés záloga nem az amerikai piac volt, hanem az összes többi azon kívül.
[ajanlo=1480][igazitas=left/]Az IDC szerint az asztali gépek iránti igény növekedése lassult, a dinamikus emelkedést elsősorban a laptopok szállításainak növekedése tette lehetővé.
A Dell tartja vezető piaci helyét, eladásai a negyedévben 20,1 százalékkal nőttek és övé a világ PC-piacának 17,2 százaléka.
Második a HP, de szállításai "csak" 15,8 százalékkal nőttek világszerte. Az IDC konkrét számot nem közöl az Apple szállításainak növekedéséről, csak annyit, hogy még sikerült kétszámjegyű fejlődést elérnie - írja a Reuters.
A Lenovo, amely egyben az IBM-et is jelenti, 12,6 százalékkal növelte szállításait a negyedévben, de piaci részesedése 7,3 százalékos, azaz a világpiacon becsült harmadik helye nem olyan stabil. Már annál is inkább, mivel a világ negyedik legnagyobb PC-s cége, az Acer eladásait 52,5 százalékkal növelte. Az USA piacán a Gateway áll a dobogó harmadik fokán, globális eladásait 15,5 százalékkal növelte.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







