Törtek-zúztak az abroncsgyár munkásai, pénzbüntetést kaptak


Az észak-franciaországi Amiens fellebbviteli bírósága 2 és 4 ezer euró közötti pénzbírságra ítélte pénteken a Continental német abroncsgyár egyik üzemének hat volt dolgozóját, amiért a telephelyük bezárási határozata ellen tiltakozva a helyi alprefektúra irodáiban törtek-zúztak.

A másodfokú ítéletet - amit a vádlottak ujjongással és örömkönnyekkel fogadtak a tárgyalóteremben - jelentős enyhítés az első fokon kiszabott felfüggesztett börtönbüntetéshez képest.

A Continental tavaly március 11-én jelentette be a gazdasági válságra hivatkozva, hogy bezárja 1120 főt foglalkoztató telephelyét Clairoix-ban. Miután egy bíróság április 21-én elutasította a szakszervezetek keresetét a felszámolási eljárás felfüggesztéséről, az abroncsgyár franciaországi üzemének akkor már hetek óta békésen tiltakozó munkásai behatoltak a compiegne-i prefektúrára, feldúlták az irodákat, összetörték a bútorokat és a számítógépeket. A prefektus az állam nevében tett feljelentést.

Xavier Mathieu szakszervezeti vezetőt, a tiltakozás vezetőjét 4 ezer, öt társát pedig 2 ezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság a közhivatalban okozott károkért.

A bíróság indoklása szerint a sztrájkolók ügyvédje által kért felmentés nem helyezhető kilátásba, mivel a vádlottak tudatában voltak annak, hogy rongálást követnek el, de "tettük motivációjának, nevezetesen a munkahelyük védelmének figyelembe vétele a bíróságot a büntető törvény kevésbé szigorú alkalmazására késztette".

Az ügyészség előzetesen a sztrájkvezetőre a tavaly szeptemberben első fokon kiszabott 5 hónap, társaira pedig a 3 és 4 hónapos felfüggesztett börtönbüntetés megerősítését kérte a bíróságtól. 

A clairoix-i gyárat azóta bezárták, de a hetekig tartó sztrájk eredményeként a dolgozók az eredetileg felajánlott végkielégítésen felül fejenként további 50 ezer eurót kaptak.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.