Történetének leggyászosabb félévét zárta a British Airways


A vártnál nagyobb lett a British Airways vesztesége üzleti évének első felében, mert a gazdasági válság miatt tovább csökkent az utasforgalom és a bevétel. A szeptemberrel végződött hat hónap az eddigi legrosszabb a cég történetében.

A társaság pénteki közlése szerint az adó előtti veszteség 292 millió fontsterling volt, egy évvel korábban még 52 millió többlettel zárult a mérleg. Elemzők 252 milliót vártak. Az adó utáni veszteség 208 millió font volt, míg egy éve 42 millió volt a hiány. Az üzemi veszteség 111 millió fontsterlinget tett ki az egy évvel korábbi 140 millió fontos többlet keletkezett a mérlegben. 

A bevétel 13,7 százalékkal csökkent 4,1 milliárd fontra 4,75 milliárdról. Az utasforgalom tovább esett, októberben 1,9 százalékkal esett vissza, miközben a férőhelyek kihasználtság 3,7 százalékponttal nőtt 80,7 százalékra a kapacitások csökkentése miatt.

Az év második felében sem számít a helyzet javulására a társaság vezetése, az év egészében 1 milliárd fonttal kevesebb bevételt vár a tavalyinál. Ezért folytatják a költségtakarékossági programot, és egyebek mellett további 3 ezer fős leépítést terveznek a márciussal végződő üzleti év végéig a korábban már jelzett 1900 fős leépítésen felül. A társaságnál jelenleg 38 704-en dolgoznak.

MTI/Menedzsment Fórum



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.