Tovább bővíti esztergomi üzemét a Kirchhoff


Mintegy 11-12 millió euróra becsült beruházással tovább bővíti esztergomi üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft.

A társaság szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy márciusban újabb beruházás indul Esztergomban, amelynek keretében új, világszerte is csak kevés helyen alkalmazott technológiát honosítanak meg Magyarországon, az úgynevezett "hotforming" meleg formázást, préselést. Kifejtették: az új technológia jelenleg csak a németországi üzemben működik. Az eljárás azért jelenti autóipari csúcstechnológiát, mert az autógyárak, a jelenlegi kényelmi és biztonsági szint továbbfejlesztése mellett, csak úgy tudnak súlyt csökkenteni, hogy közben a nagy szilárdságú acélokból hasonló szilárdságú, de kisebb, vékonyabb lemezeket készítenek - tette hozzá. 
Sólyom Szabolcs, a Kirchhoff Hungária ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére hangsúlyozta, hogy az új üzemcsarnok megépítésére vonatkozó árajánlatok, illetve engedélyek beszerzése még folyamatban van. Elmondta ugyanakkor, hogy a becsléseik szerint a 11-12 millió eurós beruházással 30-60 új munkahely jöhet létre. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a beruházás novemberre zárulhat le, addigra a gyártóberendezések is a helyükre kerülhetnek. Hozzátette: az új termékkel a jelenlegi vevőkört, közöttük a Mercedest, a Skodát, illetve a BMW-t szolgálják majd ki.
A társaság közleményében emlékeztetett: közelmúltban befejeződött fejlesztés eredményeként két nagy teljesítményű transzferprés állt üzembe, amelyeket robotcellák és feldolgozógépek is kiegészítenek. Az így meghonosított technológia révén - amelynek keretében az alapelemektől a kész alkatrészig folyamatosan robotok dolgoznak a terméken -, a korábban kizárólag a Suzuki számára termelő magyar vállalat más autógyártók megrendeléseit is fogadni tudta. Így a Mercedes kecskeméti, a Peugeot, Citroen és Volkswagen szlovákiai, a Skoda csehországi, a Ford csehországi, a BMW, illetve a General Motors magyarországi üzemeinek beszállítójává vált. Az akkori, 13 millió eurós beruházás nagy részét saját forrás fedezte, ehhez társult a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében elnyert egymillió euró állami támogatás. A fejlesztésnek köszönhetően a társaság  alkalmazotti létszáma elérte a válság előtti 300-320 fős szintet.

A nemzetközi Kirchhoff Automotive világszerte 12 országban több mint 7,5 ezer embert foglalkoztat. A csoport 2011. évi árbevétele 970 millió euró volt.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.