Tovább csökkent a munkanélküliség Németországban


Németországban a várakozásoknak megfelelően júliusban is folytatódott a munkanélküliség csökkenése. Az Európai Unió legnagyobb országában közel 300 ezerrel kevesebben voltak a regisztrált munkanélküliek, mint egy évvel korábban.

Az országos munkaügyi hivatal (BA) csütörtökön közölt adatai szerint a 82 milliós országban 3,211 millióan voltak állás nélkül júliusban, 271 ezerrel kevesebben az egy évvel korábbinál. A szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta 7,6 százalék, az előző évi 8,2 százalék és az egy hónappal korábbi 7,7 százalék után.

A munkanélküliség 13 hónapja megszakítás nélkül csökken Németországban. Júliusban több mint másfél éves mélypontra, 2008 novembere óta a legalacsonyabb szintre süllyedt az állástalanok száma, tovább erősítve a reményeket, hogy a gazdasági fellendülés hamarosan a lakossági fogyasztás növekedésében is megmutatkozik.

Ugyanakkor szezonális kiigazítás nélkül enyhén emelkedett a munkanélküliség. A ráta a májusi 7,5-ről 7,6 százalékra emelkedett, az állástalanok száma pedig 39 ezerrel 3,192 millióra, ez azonban elemzők szerint a nyári időszakra jellemző, normális jelenség.

A világméretű gazdasági válság munkaerőpiaci eddig is viszonylag mérsékeltek voltak. Eleinte nőtt ugyan a munkanélküliség, de meg sem közelítette a 2005 elején mért 12,6 százalékos történelmi csúcsot. Most viszont, a konjunktúra beindulásának ellenére sem valószínű, hogy a munkanélküliek száma 3 millió alá csökken, éves átlagban 3,25 millióra lehet számítani - mondta a Commerzbank egy elemzője.

A londoni Capital Economics makrogazdasági elemző cég a kockázatokra figyelmeztet. Szakértői kiemelik, hogy a válság hatását főként a rövidített munkaidő közpénzből támogatott intézménye tompította, az állami támogatás pedig 24 hónap után megszűnik, aminek következtében akár ismét emelkedhet a munkanélküliség.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.