Tovább csökkent fizetésünk értéke


A bruttó átlagkeresetek január-márciusban 6,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 6,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,9 százalékos növekedése mellett - 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az év első három hónapjában a költségvetési szférában 715 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 941 ezren dolgoztak.

A bruttó átlagkeresetek az idén január-februárban 5,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - 7 százalékos fogyasztóiár-index mellett - 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Tavaly január-márciusban a bruttó átlagkeresetek 7,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett - 7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.