Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Tovább csökkentek az alapkamatok Európában
Mindkét nagy európai jegybank a vártnak megfelelő döntést hozott csütörtökön: a Bank of England és az Európai Központi Bank (EKB) is 50 bázisponttal csökkentette a kamatszintet. Ezzel a szigetországban 0,5 százalékra csökkent a ráta, míg az eurózóna alapkamatot 1,5 százalék lett a döntés után.
Nem okoztak meglepetést az európai jegybankok, a vártnak megfelelően 50 bázisponttal csökkentette a kamatot a Bank of England és az EKB is. Ezzel az Egyesült Államokhoz hasonlóan a kontinensen is elérhető közelségbe került a zéró kamatszint, de az kérdéses, hogy az újabb monetáris lazítással sikerülhet-e a tervek szerint felpörgetni a gazdaságot.
Az Európai Központi Bank döntéshozói a korábbi 2 százalékról 1,5 százalékra mérsékelték a kamatszintet csütörtöki ülésükön. Számítani lehetett erre a lépésre, mert Jean-Claude Trichet jegybankelnök már a februári ülés után elmondta, hogy ebben a hónapban "fontos randevújuk" lesz a döntéshozóknak. Akkor egyébként nem változott a kamat, legutóbb januárban csökkentett az EKB, akkor szintén 50 bázisponttal.
Az eurózóna jegybankja még tavaly novemberben kezdte csökkenteni a kamatot az akkori 3,75 százalékról, a jegybank elsődleges célja, hogy felpörgesse a recesszióba csúszott európai gazdaságot.
A Bank of England folyamatosan csökkentette az alapkamatot, többek között ezért is tart most alacsonyabban, mint az EKB. A szigetország bankja februárban is 50 bázispontot vágott.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









